Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Puskás Attila: Jézus üdvözítő halála
Jézus üdvözítő halála 69 dolata, mely szerint egy történész „elég nagy bizonyossággal állíthatja, hogy Jézus nem üdveseménynek fogta fel halálát”1, a 70-es években katolikus exegéták közül többeknél, így pl. A. Vögtlénél, G. Bomkammnál, H. Schliernél s kezdetben H. Kesslernél is egyetértésre talált.1 2 E kutatók R. Bultmann jézusi és egyházi szótériológiát élesen szembeállító tételét3 elfogadva úgy gondolták, hogy az újszövetségi írásokban az üdvösségről alapvetően két, egymástól különböző tanítás fogalmazódik meg. Az egyik a Jézus által hirdetett „eszkatológiai szótériológia”, melynek értelmében Isten szabadító, megbocsátó uralma végérvényesen elközelgett, itt van, a jelenben megtapasztalható és kifejti hatását Jézus szavaiban, tetteiben, csodáiban és egész magatartásában. A másik a Pál apostol, az evangélisták és az Egyház által a húsvét után hirdetett „kereszt (sztaurológiai) szótériológia”, mely szerint az ember úgy üdvözül, hogy hittel elfogadja Jézusnak az érte és a minden emberért az Atyának felajánlott helyettesítő, engesztelő keresztáldozatát. Ügy tűnt, hogy az Isten uralmaként hirdetett és kinyilvánított eredeti jézusi, valamint a húsvét utáni egyházi szótériológia között alapvető különbség, sőt a radikálisabb kritikák értelmében ellentmondás van. A felvilágosodás korának teológiája és a XX. század történeti-kritikai exegézise is ellentétet látott a Jézus által kinyilatkoztatott istenuralom-istenkép, amely a jó és feltétlenül megbocsátó, irgalmas Atyáról szól, valamint a Jézus kereszthalála általi megváltásról szóló üzenet istenképe között, mely úgy tűnt, hogy egy haragvó, büntető és megbocsátását Fia halálához kötő Istenről beszél. Továbbá az exegézis számára elfogadhatatlannak látszott annak feltételezése, hogy Jézusnak az Isten uralmáról és az üdvösség megvalósulásáról alkotott felfogása küszöbön álló halálával szembesülve alapvetően megváltozott volna. Ilyen értelmezési keretben legfeljebb az látszott elfogadhatónak, hogy Jézus prófétai sorsként bizonyosan számolt a rá váró erőszakos halállal, anélkül azonban, hogy ennek a halálnak sajátos üdvözítő értéket tulajdonított volna. Mindazt, ami erre vonatkozó kijelentés az evangéliumokban, a húsvét utáni egyházi teológia 1 W. Marxsen, „Erwägungen zum Problem des verkündigten Kreuzes”, in: UÓ, Der Exeget als Theologe. Vorträge zum Neuen Testament, Gütersloh 1968, 165. Idézve: in W. Kasper, Jézus a Krisztus, Budapest 1996, 129. 2 Vö. A. Vűgtle, Jesus von Nazareth", in: Ökumenische Kirchengeschichte I. (Alte Kirche und Ostkirche. Szerk. R. Koettje-B. Moeller), Mainz-München 1970. H. Kessler, „Die theologische Bedeutung des Todes Jesu”, in: Uó, Erlösung als Befreiung, Düsseldorf 1972. 3 „Míg Jézus prédikációja az elközelgő, sőt a beköszöntő istenuralom eszkatológiai meghirdetése, addig a kérügma Jézus Krisztust mint helyettesítő módon az emberek bűneiért a kereszten meghatót és Isten által a mi üdvösségünkért csodálatos módon feltámasztottat hirdeti.” R. Bultmann, „Das Verhältnis der urchristlichen Christusbotschaft zum historischen Jesus”, in: Uó, Exe- getica. Aufsätze zur Erforschung des Neuen Testaments. Ausgewählt, eingeleitet u. hrsg. v. E. Dinkier, Tübingen 1967, 446 sk.
