Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Mohrmann, Christine - Török József (ford.): A liturgikus latin nyelv
56 Christine Mohrmann öltött.39 A Szent Ambrus által bevezetett költői stílus az új keresztény költészet eszközeként nagy sikert aratott, az Exultet által képviselt újítás viszont kevés visszhangra talált abban a liturgiában, amelyet a szigorúbb, visszafogottabb római hagyomány uralt. A megindítóan szép és mély gondolatokkal teli Exultet fennmaradt a liturgiában, ám költői stílusa érzékelhetően nem hatott a liturgikus stílusra, amely hűséges maradt a józan, visszafogottabb, ugyanakkor biblikusabb hagyományhoz, ami kifejezetten római alkotás. Ami a költői elemeket illeti, a régi római liturgia előnyben részesítette azt a költészetet, amelyet közvetlenül a zsoltárok és a bibliai énekek ihlettek, ezek a psalmi idiotici vagy prózai himnuszok, mint amilyenek a Gloria in excelsis és a Te Deum szövegeiben fennmaradtak. A prefációk mellett a mise könyörgései külön imádság-típust képviselnek sajátos stílussal. Ezeket az ősi improvizáció és a szabad kompozíció keretében szemlélve lehet csak értékelni, hiszen a prefáció mintájára ezek határozták meg a könyörgések stílusát. A latin nyelvű könyörgések szerkesztése a IV. század folyamán kezdődött, vagyis akkor, amikor a római egyház teljes latinizálása történt. Alapelvként leszögezhető, hogy a könyörgések stílusa Róma ősi irodalmi és kultikus hagyományához közelebb áll, mint a prefáció- ké, amelyek stílusát alapvetően a Biblia befolyásolja. Bizonyos szempontból a kánon stílusához áll közel. Az ősi római imádság befolyása megállapítható, ám a könyörgések mondatának felépítése közelebb áll a római szónoklathoz és az irodalmi hagyományhoz, mint a kánoné. A könyörgések stílusából hiányzik a kánon bizonyos részeinek szóbősége és jogi karaktere. A könyörgések szókincse rendkívül lehiggadt és méltóságteljes, valamint (jó értelemben) korlátozott. Ami a könyörgések felépítését illeti, két típus40 különböztethető meg: az egyszerűbb egyetlen kérésből áll, amit nagyon gyakran egy végcélú mondat határoz meg. Ez tehát nagyon egyszerű, kiegyensúlyozott, mértéktartó formula, mint például: 39 Lásd Rév. des Et. Lat., 25 (1947) 293 skk. 40 Lásd Jungmann, Missarum Sollemnia, I, 445 skk., főként 460 skk. - Több tudós tanulmányozta a könyörgések stílusát. Ezért itt csak néhány példára szorítkozom. Részletesebben lásd: H. Rheinfelder, „Zum Stil der lateinischen Orationen”, Jahrb. Liturgiew., 2 (1931), 20 skk.; M. G. Haessly, Rhetoric in the Sunday Collects, Saint-Louis 1938; Salmon, „Les protocoles des oraisons du Missel Romain”, Eph. Lit., 45 (1931), 140 skk.; C. C. Martindale, The Prayers of the Missal, 1: The Sunday Collects, New-York 1937; J. Cochez, La structure rythmique des oraisons, Louvain 1928; B. Capelle, „Collecta”, Revue Bénédictine, 42 (1930), 197 skk.; W. Havers Dand: Kultur und Sprache, Wien 1952, 397 skk. Dom L. Brou: „Étude historique sur les oraisons des dimanches aprés la Pentecöte dans la tradition romaine”, Sacris Erudiri, 2 (1949) 123 skk.
