Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Mohrmann, Christine - Török József (ford.): A liturgikus latin nyelv
A liturgikus latin nyelv 45 akkor egyszerűsítés, egyszerűsödés. Másrészt a kifejezés a legfinomabb árnyalatokat keresi, a festőiség felé irányul és kedvező a régi formák megőrzését illetően. A kommunikációnak a nyelv társadalmi funkciójából fakadó rideg és kemény követelményei mellett a nyelv mint kifejezés szenzitív artisztikus eszközzé válik. Hugo Schuchardt meglátása örök érvényű: „Aus der Not geboren gipfelt die Sprache in der Kunst.”14 (A nyelv szükségből született és legtökéletesebb kifejeződését a művészetekben találja meg.) Márpedig valamennyi vallási vagy hieratikus nyelvben a kommunikáció visszaszorul, többé-kevésbé teljesen, a kifejezés javára. Ez a tendencia nagyon gyakran megmutatkozik egyfajta konzervativizmusban, amely hűséges marad a kommunikációs nyelv által elhagyott, régi és tiszteletreméltó elemekhez, mert ezek a hieratikus nyelvekben érzelmi töltetet hordoznak, még ha egyre érthetetlenebbé válnak is.15 Itt az ideje visszatérni az ókori kereszténység világához. A nyelv mint kifejezés legtökéletesebb megvalósulása - és nevezetesen mint vallási kifejezés — a glosszoláliában mutatkozik meg, amikor a nyelv társadalmi funkciója kiküszöbölődik a tiszta kifejezés javára. A glosszolália tehát a nyelv szempontjából az apostolok nyelveken szólásának ellenkezője, ellentéte a nyelvek adományának, ami az első apostoli igehirdetést jellemzi (ApCsel 2,4 ss.). Ez utóbbi a nyelv, a kommunikáció szociális funkciójának csodálatos kiterjedését hozza létre. Köztudott, hogy Szent Pál apostol, aki maga is rendelkezett a glosszolália adományával (IKor 14,18), meg akarta fékezni a glosszolália megnyilvánulásait a keresztény közösségekben; Szent Pál a prófétálást előnyben részesítette az elragadtatás nyelvével szemben, a prófétálás társadalmi funkciója miatt (IKor 14,2-3). Másrészről, ha a glosszoláliát kiegészíti a magyarázat, akkor visszanyeri a kommunikáció társadalmi funkcióját és előbbre való a prófétálásnál (ibid.). Nagyon fontos, hogy a Damasus pápa idejében (366-384) működő római teológus - akinek a neve ismeretlen és Ambrosiasterként16 emlegetik - Szent Pál leveleihez írt magyarázatában a glosszoláliát az idegen liturgikus nyelv használatával összekapcsolja. Az Ambrosiaster úgy véli, hogy a Szent Pál által a glosszoláliával szemben előnyben részesített prófétálás valójában 14 Hugo Schuchardt-Brevier, Halle (Saale) 1922, 211. Comp. B. Terracini, Guida allo Studio della linguistica storica, Roma 1949, 216. 15 Ez egy konzervatív és archaizáló elem, amint azt Friedrich Kainz hangsúlyozta tanulmányában: Sprachpsychologisches zum Thema Religion und Sprache (dans: Die Sprache, I, Wien 1949, Festschrift für Prof. W. Havers, 101). 16 Lásd A. Souter, The earliest Latin commentaries on the Epistles of saint Paul, Oxford 1927, 39 skk.
