Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Thomas, Jean-François - Török József (ford.): Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél a sacrum és a liturgia kapcsán
Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél... 35 A LITURGIA MEGÚJULÁSÁÉRT A bennünket itt és most érdeklő két teológus számára kétségen kívüli tény: a liturgia előre föltételezi, hogy a menny megnyílik, széthasad; különben csak szerepjáték az egész, amelyben nem történik semmi. A liturgia opus Dei, Isten műve, cselekvése rajtunk és velünk. Romano Guardini hangsúlyozta azt a tényt, hogy a liturgia lényege nem valami tevése, hanem a létezés. Az aktivitás nem kizárólagos érték.47 Az aktivitás gyakran rejti magában az Egyház hamis értelmezését. Amint a liturgiának katolikus krisztológiából kell származnia, ugyanúgy katolikus ekkléziológiából kell származnia, amelyben az Egyház nem mint intézmény, mint kultikus hivatal jelenik meg, amelyben a papságot nem a szent előjogok kisajátításaként fogják föl. Ratzinger bíboros írja: „Ha azt akarjuk, hogy a liturgia megmaradjon vagy megújuljon, alapvetően szükséges, hogy újra fölfedezzük az Egyházat. Hozzáteszem: ha meg akarjuk szabadítani az embert elidegenedésétől, ha azt akarjuk, hogy újra fölfedezze identitását, nélkülözhetetlen, hogy újra fölfedezze az Egyházat, ami nem emberbaráti (misantrophe) intézmény, hanem az az új Mi (Nous), amelyen kívül az Én (Je) nem találja meg gyökerét, hajlékát.”48 Végeredményben az Egyház liturgiájának igazi tárgya a térben és időben egyetemes com- munio sanctorum. A liturgiát nem egy csoport vagy egyetlen személy önkénye teremtette, hanem a mélyben három ontológiai dimenziót bontakoztat ki, melyeket Guardini írt le és Bouyer meg Ratzinger valamennyi művében föllelhetők: a kozmosz, a történelem és a misztérium. Ratzinger megállapítja, hogy az a liturgia, amely nem ebben a háromban gyökerezik, letér a jó útról: „A csoport-liturgia [...] nem kozmikus: a csoport autonómiájából meríti életét. Nincs történelme: az, ami jellemzi, a történelem elutasítása, vele szembeni emancipáció, és önmaga megalkotása, még ha történelmi színfalakat használnak is. Nem ismeri a misztériumot, mert minden a misztériumban lel magyarázatra és mindent abban kell megmagyarázni. Ezért a fejlődés 47 Lásd: L’Église du Seigneur, Méditations, 1965. Ez utolsó műve a II. Vatikáni Zsinat utolsó évében. „[...] Az, ami ma történik, nem vezethet az Egyház ellaposodásához, negédeskedéshez, hanem mindig világosan tudatában kell lennünk, hogy az Egyház mysterium és szikla”, p.18 és még „[...] minden időbeli véletlenségek ellenére, az Egyháznak rendíthetetlennek kell maradnia az igaz és a hamis megkülönböztetésében. Mert egyedül az igazság és az igazság követelménye jelzik az igazi tiszteletet, mialatt a túlzott alkalmazkodás és nemtörődömség a gyöngeség jele, amely nem meri megkövetelni az embertől az önmagát kinyilatkoztató Isten fenségének kijáró tiszteletet; és ez végső soron az ember megvetése” (uo.). Amint azt Ratzinger bíboros ajánlja, ebben a szövegkörnyezetben, összefüggésrendszerben kell újra olvasni Henri de Lubac bíboros fő művét: Méditation sur l’Église, Aubier, Paris 1953, 334; új kiadása 1985-ből, Desclée De Brouwer. 48 Un chant nouveau pour le Seigneur, 156.
