Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 3-4. szám - Nemi identitás - Van Reeth, Jan M. F. - Török József (ford.): A Korán új olvasatai - A muszlim teológia és a vallásközi kapcsolatok új feladatai
A Korán új olvasatai 201 Ha a Korán nem más, mint az isteni szó, a szöveg hiposztatikus jelleget kap, és a létezők azon kategóriájába tartozik (és nem a Bibliának, az evangéliumoknak felel meg!), amelyek közül legelső az Isteni Ige, aki Szent János evangéliumának prológusa és a keresztény teológia szerint Jézus személyében megtestesült. Ez azt jelenti, hogy a Szenthagyomány szerint a Krisztusnak tulajdonított nevek és funkciók lényeges része az iszlám teológia szerint a Koránra is alkalmazhatók.7 Ebből az következik, hogy az első iszlám századok egész teológiai vitája nem más, mint az Egyház patrisztikus korszakában zajló nagy krisztológiai vitáinak felelevenítése ugyanazokkal az érvekkel, terminusokkal, arab nyelvre fordítva. A Szentháromsággal és Krisztus természeteivel kapcsolatos eretnekségek - főként az arianizmus és az erre adott ortodox válasz - másodszor is bírálat tárgyává lettek, de a Koránra és a szerzőjével, Allahhal fennálló kapcsolatra alkalmazva. Végül a mutazilitesekét a kalifa parancsára elítélték, írásaikat tilalmazták. A Korán, az örökké szent könyv isteni státusra emelkedett, amit máig megőriz: ez a Korán tévedhetetlenségének tana, amely az iszlám-hitűek között széles körben elfogadott.8 A Koránnak ez a tökéletessége és tévedhetetlensége került veszélybe a szövegkritika új kutatási eredményei következtében. Egyre jobban tisztázódik, hogy Mohamed idejében a Korán még nem volt meg könyv formájában. Elég rövid, változatos szövegek gyűjteményeként létezett, amelyeket Mohamed közössége recitált vagy méginkább énekelt az istentiszteletek alatt. Kimutatták, hogy a Korán elnevezés nem arab szó, hanem szír terminus9, és a szentírási perikopák és az azokat kísérő meditativ szövegek liturgikus recitációjára vonatkozik, melyek évszázadok óta a liturgikus ünnepek szerinti sorrendet követve a lectionariumokban a hívő közösségek rendelkezésére álltak. Vagyis a „Korán” egészen egyszerűen azt jelzi-jelenti, amit a keresztény liturgia graduate névvel illet, vagyis azoknak az énekeknek a könyve, amelyek a Lectio divina kísérői az istentiszteletek alatt. 7 Gyakran elfelejtik az iszlám-keresztény vallásközi párbeszédben azt a lényegi tényt, hogy kevésbé a különbséget kell vizsgálni, mit vallanak az iszlám-hitűek és a keresztények Krisztus személyéről, hanem inkább azt, ami a kinyilatkoztatás rendjében a két vallásban megtalálható, a megtestesült Igét és a Koránt. 8 A siitizmus ehhez hozzáteszi az imám magisztériumát, aki a Korán mély, ezoterikus (bdtin) jelentését föltálja és tanítja. 9 A szír nyelv az arám (Krisztus korában a zsidók köznyelve) keresztény változata, ami az edesszai királyságból teijedt el az arám nyelvterületen, ami a II. század végétől kezdve irodalmi nyelvvé vált.
