Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 3-4. szám - Nemi identitás - Van Reeth, Jan M. F. - Török József (ford.): A Korán új olvasatai - A muszlim teológia és a vallásközi kapcsolatok új feladatai
A Korán új olvasatai 199 Ibn Hishäm átszerkesztette (Egyiptomban Kr. u. 830 táján), különösen nagy becsben áll az iszlám-hitűek szemében. Mohamed próféta hosszú éveken keresztül Gábriel angyaltól kapta a kinyilatkoztatást. Az angyal részletekben tanította meg neki a Koránt, amelyek „kinyilatkoztatási rendje” az ő növekvő lelki fejlődéséhez illeszkedett. Az arkangyal segítségével Mohamedre hárult valamennyi rész összegyűjtése, amelyeknek új módon kellett egybeállniuk. Ennek végeztével a prófétát évente fölkereste Gábriel arkangyal, hogy ellenőrizze a redakciós munka helyességét. Az utolsó évben két látogatás történt, a második közvetlenül a próféta halála előtt egy végső revízió végett és hogy jó helyre kerüljenek az utolsóként kinyilatkoztatott részek. Következésképpen a Korán, noha Mohamed próféta az egészet fejből-emlékezetből csak ekkor ismerte meg, és amit már részleteiben tanított az őt körülvevőknek, szóról szóra megfelel a „Könyv Anyja” szövegének. Ez utóbbi a Korán préegzisztens és archétipikus modellje, ami az Istenség Trónusa előtt őrzött „Asztalon” öröktől meg van írva. A modern kutatók kimutatták, hogy e jámbor legenda az iszlám-hitűek írás iránti magatartását jellemzi. Emögött bonyolult valóság rejtőzik: a Korán redakciója. Most már biztosan tudjuk, hogy nem egyedül a próféta műve, hanem több nemzedék másolóinak köszönhető, akik nagyszámú, nem mindig világos kinyilatkoztatást összegyűjtöttek, majd sorrendbe rakták és azokat egyetlen könyvbe szerkesztették. Miután ez megtörtént, a redakció munkáját „megszentelték”, az angyalokkal és a Gábriel arkangyal és Mohamed közötti kivételes kapcsolattal. Az iszlám hagyomány pedig megpróbált eltüntetni minden nyomot, ami az események ilyetén bemutatásának ellent mondott. Ezt tevén, feledésre ítélték a Korán szövegének eredeti szándékát, funkcióját, formáját. Mégis az iszlám hagyomány történetileg hiteles elemekből építkezett és a modern filológus számára elég nyomot megőrzött ahhoz, hogy a Korán redakciójának valóságos történetét többé-kevésbé rekonstruálni lehessen. A történelmi problémához azonban egy súlyosbító körülmény járul: az iszlám első százada irodalmának legnagyobb része az abasszida korszak (Kr. u. 750-től) előtt teljesen megsemmisült. Úgy tűnik, a tényeket újraírták, vagy legalábbis újraértelmezték azért, hogy új és más perspektívába illesszék apologetikus céllal és azokat legendákkal vették körül. Majdnem minden, amit Mohamed próféta életéről, az iszlám és az arab birodalom születéséről tudunk, a IX. századi művekből származik. Még meglepőbbel is találkozunk. Az iszlámra vonatkozó legrégibb források, a krónikák nem iszlám-hitűek által íródtak, hanem keresztény szerzők művei, például Tamás pap vagy
