Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 3-4. szám - Nemi identitás - Henrici, Peter - Szax László (ford.): Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről
Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről 119 esetben az emberi fajon belül fogalmilag csak abszolút azonosan felfogható egyedek léteznek. Azt mondanák, hogy minden ember, legyen az nő vagy férfi, ugyanolyan módon ember és személy. Ebből vezethető le, hogy férfi és nő teljesen egyenlő létében és emberi méltóságában. Ez természetesen logikus érvelés, ugyanakkor ellentmond annak a tapasztalatnak, hogy a nemek közötti különbségek áthidalhatatlanok. El kell ismerni, hogy a férfi és nő közötti analógiát másképp kell értelmezni, mint a létanalógia alapesetét Isten és teremtmény között. Egyre nagyobb különbözőségről nem beszélhetünk férfi és nő között, hanem éppen fordítva, egyre nagyobb azonosságról a különbözőségben. A nemek közötti viszonyban nem létezhet „analogatum princeps” vagyis elsődlegesség, amelyre vonatkoztatva definiálható a másik. Sem a férfi, sem a nő nem lehet az ember-lét ősesete. A fenti kijelentésekkel pontosítva az analógia alkalmas nyelvi-fogalmi eszköz lehet, ha a nemek semmire vissza nem vezethető különbözősége racionális módon való megoldásának tényéről beszélünk. Az analóg viszonyok létéhez tartozik, hogy azokat már tovább nem lehet „megoldani”, még egyszerűbb kijelentésekre visszavezetni. Közelebbről tekintve gyakorlatilag az analógia az egyetlen lehetőség, hogy megrövidítés nélkül beszéljünk a két emberi nem tekintetében az egységben lévő különbözőségről és a különbözőségben rejtező egységről. Pontosan fogalmazva minden ember- és személy-létre vonatkozó kijelentésnek a következőképpen kéne hangzania: Hasonlóan, mint ahogy én mint férfi ember és személy vagyok és ember létemet megélem, úgy hasonlóan (a különbözőségben) a nő is ember és személy és így éli meg ember létét. Az analógia figyelembevétele megakadályozhatja egyrészt nő és férfi felületes egyenlősítését, másrészt azt a feltételezést, hogy két alapvetően különböző, egymással kommunikálásra képtelen élményvilágról lenne szó. Ha ebből kiindulva tovább gondolkodunk, könnyen felismerhetjük, hogy végső soron minden emberi élmény és tapasztalat az analógia törvénye alá tartozik. A fenti megfontolásokból két következtetés vonható le. Egyrészt arra következtethetünk, hogy nem az azonosság, az egyértelműség a „normális eset” az ember élményeiben, beszédében és gondolkodásában, hanem az analógia. Az univokális fogalmakat absztrakció útján nyerjük, mégpedig felületes- empirikus értelemben vett absztrakció útján: fontos különbözőségek elhagyása vagy figyelmen kívül hagyása által. Másrészt az következtethető a fentiekből, hogy az analógiái gondolkodásmód és az analógia által meghatározott világfelfogás elsődlegesen az ember kétneműségének megéléséből és megtapasztalásából származik. A kétneműség értéke az ontológia és a metafizika számára ezért szinte felbecsülhetetlen.
