Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Ratzinger, Joseph - Nagypál Szabolcs (ford.): Európa a kultúrák válságában
82 Joseph Ratzinger bíboros A KERESZTÉNY HIT ÁLLANDÓ JELENTŐSÉGE A ilvilágosodás és a modernség egyszerű elutasítása volna ez? Egyáltalán nem. A kereszténység a kezdetektől fogva úgy értelmezte magát, mint a Lo- gosz vallását, vagyis mint az értelemnek megfelelő vallást. Az elődjét a kereszténység elsősorban nem más vallásokban találta meg, hanem a bölcseleti fölvilágosodásban, amely megtisztította a hagyományok útját, hogy az igaz és a jó keresésének szentelhesse magát: az egyetlen Isten keresésének, Aki minden istenség fölött áll. Mint az üldözöttek vallása, és mint államokon és nemzeteken túlnyúló egyetemes vallás, a kereszténység tagadta az állam ama jogát, hogy a vallást a saját rendszere részének tekintse, és ezáltal kiállt a hit szabadsága mellett. A kereszténység mindig is úgy határozta meg az embert, mégpedig megkülönböztetés nélkül minden embert, mint Isten teremtményét és képmását; és elvben mindig hirdette az egyenlő méltóságukat is, noha az adott társadalmak kikerülhetetlen határai között. A felvilágosodás ezen értelemben keresztény eredetű, és nem véletlen, hogy pont és kizárólag a keresztény hit területén született meg. Igaz, hogy éppen e területen a kereszténység a saját természetének sajnálatos módon ellentmondott azáltal, hogy államhagyománnyá és államvallássá lett. Dacára, hogy a bölcselet, mint az ésszerűség keresése - beleértve a hit ésszerűségét is - mindig is a kereszténység egyik jelessége volt, az ésszerűség hangját túlságosan is letompították. A felvilágosodás érdeme volt, hogy újra kiállt a kereszténység ezen eredendő értékei mellett, és visszaadta az ésszerűségnek a rangját. A II. Vatikáni Zsinat, az Egyházról és a modern világról szóló konstitúciójában újra megerősítette a kereszténység és a felvilágosodás eme mély összefüggését. A zsinat a kereszténység és a modernség között valódi kiengesztelődést kívánt elérni, lévén az egy olyan örökség, amelyet mindkét félnek hivatása védelmezni. Mindezek után a két félnek önmagát kell megvizsgálnia, és készen kell állnia saját hibáinak kijavítására. A kereszténységnek mindig észben kell tartania, hogy a Logosz vallása, és hit a Teremtő Lélekben, minden valóság forrásában. E hitnek kell a kereszténységet bölcseleti erővel eltöltenie napjainkban is. A nehézség, amellyel ma szembesülünk, a következő: a világ vajon az ésszerűtlenből ered-e, s az értelem ezáltal csupán a fejlődésének egy (netán egyenesen ártalmas) „mellékterméke”; avagy a világ az értelemből ered, és ezáltal az értelem a világ fő mércéje és célja.
