Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Ratzinger, Joseph - Nagypál Szabolcs (ford.): Európa a kultúrák válságában
Európa a kultúrák válságában 81 nie kell-e a történelmi gyökereit a távoli múltba, és ezáltal a csak szubjektiven érvényes területére? Mindezen kérdésekre egyértelműen nemmel kell felelnünk. E bölcselet nem fejezi ki az emberi értelmet a maga teljességében, csupán annak egy részét, és miután ezáltal megcsonkítja az értelmet, nem tekinthető észelvűnek. Ugyanezen okból hiányos is, és csak akkor gyógyítható, ha újra fölveszi a kapcsolatot a gyökereivel. Egy gyökerek nélküli fa elszárad. E kijelentéssel nem tagadjuk mindazon pozitív és fontos dolgot, amelyet e bölcselet kijelenthet. Sokkal inkább azt mondjuk, hogy kiegészítésre van szüksége, és hogy gyökeresen hiányos. Európa keresztény gyökereinek félretétele végül is nem egy fölsőbb türelem kifejezése, amely minden kultúrát egyenlően tisztel, és megtartóztatja magát attól, hogy bármelyiket is előnyben részesítse. Hanem sokkal inkább egy gondolkodásmód abszolutizálása, és ezen álláspont megélése, gyökeres ellentétben többek között az emberiség többi történelmi kultúrájával. A korunk világát jellemző igazi ellentét nem a különböző vallásos kultúrák között álffönn; hanem a nagy vallásos kultúrákkal áll szemben az ember gyökeres elszakítása Istentől és az élet gyökereitől. Ha történetesen kultúrák összeütközésében találjuk magunkat, ez nem a nagy vallások összeütközése miatt lesz - amelyek mindig is összetűzésben voltak egymással, de amelyeknek végül is mindig sikerült együtt létezniük -, hanem az ember eme gyökeres elszakítása és a történelem nagyobb kultúrái közötti összeütközés miatt. Ezen értelemben, Isten említésének elutasítása egyáltalán nem egy olyan türelem kifejezése, amely a nem istenhívő vallásokat, avagy az ateisták és az agnosztikusok méltóságát védené. Ez sokkal inkább egy olyan gondolkodásmód kifejezése, amely az Istent egyszer-s-mindenkorra az emberiség közéletéből kitörölve szeretné látni, és száműzve a szubjektív szférába, amelyet a múlt hátrahagyott kultúrái éltetnek. A viszonylagossághit (relativizmus), amely mindezek kiindulópontja, ezáltal olyan dogmatizmussá lesz, amely önmagát az értelem meghatározó tudása birtokosának hiszi, és azon jognak is, hogy minden egyebet az emberiség fejlődésében csupán egy állomásnak tekintsen, amelyet immár alapvetően meghaladtak, és amelyet ezáltal tiszta viszonylagosságként kell kezelni. Ez igazából azt jelenti, hogy a túléléshez gyökerekre van szükségünk, és nem veszíthetjük szem elől Istent anélkül, hogy az emberi méltóságunk el ne tűnnék.
