Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Gál Ferenc: Jézus csodái

Jézus csodái

71

evangéliumot (Mt 11,5-6). A szinoptikusok általában erőnyilvánulásoknak (dynameisz) mondják a csodákat. Jézus ellenfelei inkább jeleket (szémeion) akarnak látni. Olykor a csodálatos dolog kifejezés is előfordul (thaumaszia, Mt 21,15).

De a dogmatikai tárgyalásnál is figyelembe vesszük a manapság állandóan hangoztatott tételt: Az evangéliumokban nem közvetlenül Jézus csodatettei állnak előttünk, hanem azok katekétikai bemutatása. Az evangélisták értelmezték is a csodát, nemcsak leírták. Ezt tette már az apostoli igehirdetés is. Az értelmezés abból a hitből fakad, amely végső fokon Jézus feltámadásán nyugszik. Nem is tudjuk elképzelni, hogyan lehetett volna másképpen beszélni Jézusról, mint a „hit szerzőjéről és bevégzőjéről”. Jézusban a Logosz nem azért lett emberré, hogy itt időzzék, hanem azért, hogy higy- gyünk benne mint Megváltóban. Tetteit sem azért vitte véghez, hogy ne maradjon tétlen, hanem azért, hogy rajtuk keresztül kinyilvánítsa magát és az Isten országát. A csoda tehát minden esetben feltételezi és követeli az értelmezést. Jézus ellenfelei is értelmezték, de úgy, mint démoni erők megnyilvánulásait. Velük szemben elég volt arra hivatkozni, hogy Jézus tettei az Isten irgalmának és szeretetének bizonyítékai, nem pedig a megtévesztés vagy ártalom eszközei. Ezért Jézus joggal állítja, hogy tetteiben az Atya működik.

A csodák mint a természetfölötti rend jelei azt igazolják, hogy az Atya dicsősége és ereje Jézuson keresztül kiárad a világba. A vakok meggyógyítá- sa utal arra, hogy ő a világ világossága, a sokféle gyógyítás és a holtak feltámasztása igazolja, hogy ő az örök élet szerzője, a gonosz lelkek kiűzése arra emlékeztet, hogy ő megtöri a bűn hatalmát, a természetben végbevitt csodák (kenyérszaporítás, vízenjárás, vihar lecsendesítése) úgy mutatják be, mint aki képes a fizikai világot megdicsőíteni és az üdvözült ember életének keretévé átalakítani. A csoda tehát a hit fontos eszköze, de mindig felszólító jel marad, nem kényszerítő eszköz.

Az ember szabad állásfoglalása tehát a csodával szemben is megmarad. Jézus nem is úgy alkalmazta a csodát, mint a hit felébresztésének egyetlen útját. Tanításának nagyszerűsége, egyéniségének varázsa, jósága, türelme, őszintesége éppúgy a karizma erejével hatottak, mint rendkívüli tettei. Máté, Zakeus, Mária Magdolna és sokan mások ilyen személyes értékek miatt fordultak feléje, nem csodái miatt. Ő maga tudta, hogy ennek az útnak jövője is van: Boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Jézus csodáival kapcsolatban is érvényes a megállapítás, hogy az ember tetteit önmagukban, vagyis a személytől elvonatkoztatva is lehet szemlélni, elbeszélni, de nem megérteni vagy megmagyarázni. Egyúttal az is igaz, hogy az ember tetteit legjobban abból a végső állapotból lehet értelmezni, ahová