Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Dolna, Bernhard - Szabados Réka (ford.): A kánai menyegző - egy zsidó esküvő?

A kánai menyegző - egy zsidó esküvő? 43 JÉZUS MEGÉRKEZÉSE - EGY MEGLEPETÉS Kérdéses, hogy az esküvő résztvevői tudtak-e valamit Jézus tanítványairól Kánába érkezésük előtt? Lehetséges az, hogy őt és öt tanítványát érkezésük­kor hívták meg a menyegzőre? Barátokat, akik barátaikat hozzák magukkal, nem illik kizárni. Vajon e hat ember érkezése nem volt-e meglepetés a házi­gazda és Jézus anyja számára? A házigazda számára felmerült a megvendé- gelés és a bortartalék gyakorlati kérdése, mert a poharak kiürítése a rituális pohárköszöntő szerint minden esküvői vendég feladata volt. Anyja számára más volt, aki Jézust harmincéves tapasztalatból nemcsak mint anya, hanem hitben is ismerte. Mária már az angyali üdvözlet óta és Jézus isteni eredete titkának ismeretében tudott Jézus küldetéséről, amin szívében csendesen elgondolkozott: „Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr ne­ki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké és királyságának nem lesz vége” (Lk 1,32). A Jordánhoz való kivonulás óta nem kellett azzal számolnia Máriának, hogy megtörhet Jézus megváltói küldetése, hogy már nem az ács fia többé, hanem ahogy a tizen­két éves Jézus története kimondja, ő Istennek, az ő Atyjának kinyilatkozta- tója? Nem lehet-e a megérkezés erre az menyegzőre egy új menyegzőre való utalás, amely Jézus dicsőségének kinyilatkoztatása és a tanítványok hite ál­tal jön létre, egy új Sinai, Jézus Krisztus Egyházának születési ideje? Ezt Má­ria nem tudhatta, de tudott a kairoszról, az Isten által adott pillanatról, ami­kor felvonják a vitorlát, ha fúj a szél, mielőtt beáll a szélcsend. Mária valószínűleg sejtette, hogy Jézus és tanítványainak érkezése össze­függésben volt küldetésével. Jézus és tanítványainak érkezése zavarodottsá­got vált ki, amit Mária szavaival ki is fejez: „Nincs boruk!” (Jn 2,3). Ezek a szavak, amelyeket Mária hittel és bizalommal mondott ki, utal valami fontos dologra: Hogyan lehet esküvőt tartani bor nélkül, hogyan mondható el egy kid dús (áldó imádság) bor nélkül? Hogy jöhet létre az esküvő, hogy marad­hat meg az öröm? „Mi közünk ehhez, asszony?”, válaszolt Jézus egy kérdés­sel, hogy a következő pillanatban arról beszéljen, hogy küldetésének órája még nem érkezett el (Jn 2,4). Úgy tűnik, Jézus ezzel a kijelentéssel idegen voltát akarja kiemelni: ő az Atya egyszülöttje. Ezzel minden emberi szán­déktól elhatárolja magát, amely húsból és vérből fakad. Itt most nem egy asszony és anya emberi reakciójának szintjén játszódnak le az események. Mária belső hitbeli indíttatásának szintjéről van itt szó. Máriában Jézus meg- foganása óta élt a remény, hogy beteljesedik Gábriel arkangyal ígérete Jézus­ról, a Megváltóról. Nyilvánvaló, hogy Jézushoz intézett szavai hite mélyéből fakadnak, ugyanabból a forrásból, amelyből Jézus hite él, ez a forrás pedig

Next

/
Thumbnails
Contents