Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Dolna, Bernhard - Szabados Réka (ford.): A kánai menyegző - egy zsidó esküvő?
44 Bernhard Dolna az Atyától származik, a Szentiélekből. Mária ahhoz fordul, ahonnan Jézus származik, ahol Jézus otthona van, és így szól a szolgákhoz: „Tegyétek meg, amit mond!” (Jn 2,5). A szolgák azonnal cselekedtek, visszakérdezés nélkül. Itt is kapcsolódik az esemény Sínaihoz. Az események csúcspontja a nép kijelentése: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” (Kiv 24,7). A zsidó hagyomány ezt ígéretként értelmezi, hogy megtartják parancsait, mielőtt még megértenék. Ez azt jelenti: a hit megelőzi a tudást. Izrael népe a Sinai hegyen így szólt: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk.” Nem azt mondta: Engedelmeskedni fogunk és aztán megtesszük. Egy hang hallatszott az égből: „Ki fedte fel a titkot gyermekeim előtt, amit az angyalok, akik nekem szolgálnak, megtesznek, a szavaimat teljesítik, mielőtt még a hangomat hallották volna?” A ká- nai menyegző történetében ezt olvassuk: „Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: Tegyétek meg, amit mond!” (Jn 2,5). Mária szavain felbátorodva a szolgák teljesítik Jézus utasítását. „Színig töltötték őket.” (kőedényeket) (Jn 2,7). Valószínű, hogy Máriának a Szentlélektől sugallt szavai arra ösztönözték a szolgákat, hogy Jézus szokatlan utasítását, amely minden realista számára abszurdnak tűnhetett, teljesítették. Hitből cselekedtek, hogy később megértsék: „.. .a szolgák, akik a vizet merítették, tudták” (Jn 2,9). Az angyalok titka, akik Isten szavait iránta való szeretetből valóra váltják, mielőtt még hallanák a hangját, egyben Mária és a szolgák titka is. Először tehát cselekedni, azután és az által, hallani és megérteni, mint a gyereknél, aki cselekvés közben érti meg a szülői utasítást. Ezt olvashatjuk János evangéliumában (Jn 7,17): „Ha valaki kész az ő akaratát megtenni, felismeri a tanításról, hogy az Istentől való-e.” Jézus dicsőségének kinyilatkoztatása a hit oldaláról nézve érthető meg. Ez a hit azonnali és örömteli cselekvésre indítja az embert. HAT VIZESKORSÓ - A SZOMBAT - AZ ISTEN BÁRÁNYA Jellemző, hogy a hat vizeskorsó, amely a rituális tisztálkodásra volt előkészítve, boroskorsókká változik át, amivel a szentelési áldást (kiddus) mondják. Ezzel az esküvővel kapcsolatban a hatos számnak biztosan szimbolikus jelentése is van: hat nap alatt teremtette Isten a világot. „A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot” (Tér 2,2-3). A világ a szombat nélkül „jó, nagyon jó”, de nem beteljesített, nem megáldott. A teremtés műve nem lenne tökéletes a szombat nélkül. így a hatos szám egy olyan világot is jelképezett, amelyből hiány