Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): A kánai menyegző jele
Joseph Ratzinger bíboros A kánai menyegző jele Joseph Ratzinger bíboros beszéde Fatimában a nemzetközi zarándoklat miséjén 1996. október 13-án Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt, Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.’’ Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két- három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való, a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták; hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort. ” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne (Jn 2,1-11). Az Úr a kánai menyegző vendégeinek nem kevesebb, mint hatszáz liter kiváló minőségű bort adott, hiszen a hat, két-három mérős kőkorsó, amit a szolgák Jézus parancsára vízzel megtöltöttek, ennyit tesz ki. Még ha tekintettel vagyunk arra, hogy a keleti lakodalmak egy héten át tartottak és a házasok nagycsaládjai ezen mindannyian részt vettek, akkor is fölfoghatatlan bőséggel állunk szemben. A bőség, a pazarló gazdagság azok a jelek, amelyek által Isten megmutatja magát a teremtésében: Ő pazarol, egy egész világmindenséget teremt, hogy helyet csináljon az embernek. O életet ad fölfoghatatlan bőségben. A megváltásban pedig önnönmagát ajánlja fel, emberré lesz, fölvállalva az emberiét teljes szegénységét, mert számára semmi nem elegendő szeretetének kinyilvánítására. Ez a bőség, ez a pazarlás annak a szeretetnek a megnyilvánulása, amely nem jegyez föl, nem számolgat, hanem magára nem gondolva, egyszerűen önmagát adja. Ez a nagyvonalú-
