Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Gourgues, Michel - Török József (ford.): "Kinyilatkoztatta dicsőségét": Az immanens és a transzcendens találkozása János evangéliuma 2,1-11-ben

Kinyilatkoztatta dicsőségét

23

olyannak, akiről a törvény és a próféták írtak (1,45), fölismervén benne Isten Fiát, Izrael királyát (1,49). A 2,1 indítása - „harmadnap” - tehát nem csupán a megkezdett hét időrendi jelzése, hanem a tanítványok egyre sebesebb haladásának csúcspontja, kiterjedvén az egész hétre. Ez az, amit az elbeszélés vége igazol: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (2,11).

„Menyegzőt tartottak a galileai Kánában.” Kánának az említése az esemény befejezésekor is visszatér: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában” (2,11). A hely pontos jelzése azonban az elbeszélés lényegéhez keveset ad hozzá. Mégis, a 4,46-ban újra megtalálható Jézus második csodajelekor, ami küldetése bevezető szakaszának végpontját jelzi (2,1-4,54). Kána említése tehát a határok kijelölésére szolgál és Jézus megmutatkozása első szakaszának behatárolására. Végeredményben az első Kána (2,1) és a második (4,46) között egyre nagyobb erővel bontakozik ki Jézus küldetése, egyre többen tanúi cselekedeteinek: előbb a tanítványok szűk köre (2,1-11), majd a zsidók Jeruzsálemben és Júdeábán (2,13-3,36), aztán a szamaritánusok (4,1-42) és végezetül a pogányok (4,46-54).4 Ez tehát a földrajzi vagy helyrajzi adottság, amely teológiai jelentést kap. Amikor János a galileai Kánát említi, kevésbé a Jézus küldetése kezdeteitől megtett út kiinduló- és végpontját akarja előtérbe állítani, mint inkább Jézus misztériumának kezdeti leleplezését és elismerését e két kijelentés között: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (2,11); „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője” (4,42); „Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: ’Él a fiad.’ És hívő lett egész háza népével egyetemben” (4,53).

.Jézust is meghívták a menyegzőre.” Az ige passzív alakja (ekléthé, meg lett hívva) a történetben újra hangsúlyozza a folyamatosságot mindazzal, ami megelőzi (1,19-51). Eddig végeredményben Jézus tétlen, passzív volt, ebben az értelemben még nem kezdett hozzá saját kezdeményezésére cselekedni, még nem kezdte meg működését. Mások, János és az első tanítványok ismerik fel őt, akik vele kapcsolatban állást foglalnak. Az elbeszélés kezdetén Jézus passzív marad, mint a menyegzőre meghívott, egy a sok közül, és az első rész (2,3-5) nem az ő közbejöttéről szól, hanem anyja az, aki közbelép, hozzá fordul. Az elbeszélés végével (2,11) való összehasonlítás ezt a nézőpontot teszi még érzékletesebbé. „Ezzel kezdte meg Jézus csoda4 Bizonyos jelek arra utalnak, hogy János - bár nem mondja ki nyíltan - a 4,46-54-ben a királyi tisztviselőt a pogányok képviselőjének tekinti.