Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Henrici, Peter - Bolberitz Pál (ford.): A kánai menyegző csodája
12 Peter Henrid nyilatkoztatni: Mária - akit itt az Úr egyszerűen „asszonyának nevez, visz- szautalás az őskinyilatkoztatásra s az első asszonyra, Évára, aki „minden élők anyja”. De ez a szó most itt új jelentést kap, hiszen Mária az új üdvrendben minden hívőért közbenjáróként jelenik meg, s amint az első Éva minden élőnek anyja volt, így Mária a második Éva, Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak lesz szülője és minden gonosz eltiprója. Ám ez a szerepe akkor érkezik el, amikor Jézus „órája”, vagyis megváltói szenvedése és halála bekövetkezik. Ami a kánai menyegzőről szóló elbeszélésben szerepel és a Jézus anyja is ott volt” kifejezés valójában azt jelenti, hogy abban a menyegzői közösségben, melyben az Isten-ember az emberi természet „vizét” „borrá”, vagyis isteni kegyelemmé változtatja át, ebben az új asztalközösségben, minden idők Jézussal való asztalközösségében, vagyis a szent Egyházban Mária az anya. Őbenne folytatódik a megtestesülés misztériuma és az ő közbenjárása által lesznek a meghívottak Jézus asztalközösségének részesei.”3 Amikor a kánai menyegzőről szóló jánosi elbeszélés jelképes tartalmát vizsgáljuk, felmerülhet bennünk a kérdés: Vajon nem egy midrással vagy tanmesével állunk-e szemben, melyben nem a történeti igazság a lényeges, hanem az elbeszélés tanulsága, mint ahogy - egyesek szerint - a napkeleti bölcsekről szóló mátéi elbeszélés esetében ez fennáll. Ám a kánai menyegzőről szóló elbeszélés vége a történelmi valóság talajára állít vissza minket: Jézus a galileai Kánában cselekedte első csodáját, és tanítványai hittek benne.” Tehát nem a csodálatos bor - amit hamarosan elfogyasztottak a vendégek -, hanem a tanítványok hite a maradandó mozzanat. Az új valóság nevezetesen az, hogy ószövetségi emberekből (vö. „víz”) átváltoztak új- szövetségi emberekké (vö. „bor”). A tanítványok kezdeti hite természetesen kell, hogy növekedjék, s ezt folyvást őrizni kell. Ám az bizonyos, hogy a Jézus órájá”-n nyugvó valóság bizonyítja - visszamenően is - a kánai menyegző történelmi realitását. Itt megint találkozunk a „misztérium” fogalmával: a tanítványok egzisztenciálisan új megérintettségével. Ők már korábban is ismerték Jézust és követték őt, sőt mi több, már korábban is Messiásként tekintettek reá. Ám most a kánai menyegzőn jutottak arra a „hitre”, hogy új, mélyebb és állhata- tosabb viszonyt alakítsanak ki vele. A kánai menyegzőn történtekkel most már valóságosan hozzá tartoznak és ráhagyatkoznak, mert megtapasztalták, hogy ki is ő valójában. Ezt az új hitet értették meg most és azt, hogy ebből 3 Hugo Rahner, Maria und kié Kirche, Innsbruck 1951, S. 58.
