Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Semjén Zsolt: Egyházpolitika, egyház és politika
EGYHÁZPOLITIKA 95 A szisztéma megértéséhez, a pontosság kedvéért: az 1991- es ingatlanrendezési törvény nem a reprivatizáció, hanem a funkcionalitás alapállásából indul ki - ezért nem érinti például a földtulajdont -, így alapvetően három lehetőség van, amik közül az egyház választ. Az első lehetőség szerint az egyház visz- szakéri az eredeti ingatlanját, ekkor funkciókiváltás címén az önkormányzat az államtól megkapja azt a pénzt, hogy azokra tekintettel, akik nem akarnak az újra egyházivá lett iskolába járni, bővítse a meglévő önkormányzati iskola épületét. Tehát a funkciókiváltás költségét az állam megtéríti az adott önkormányzatnak. Ha viszont nincs szükség funkciókiváltásra, akkor az állam kifizeti az önkormányzatnak azt a pénzt, amit az épületbe invesztált. A második lehetőség az, hogy az egyház nem kéri vissza az épületet, akkor viszont megkapja az államosításkori értékét mai áron, hogy abból építsen helyette egy új iskolát, kórházat, szociális otthont, parókiát vagy azt, amire éppen szüksége van. A harmadik lehetőség pedig, hogy az előbb említett örökjáradék-listára teszi az adott ingatlant, ami után valorizálva kapja az ingatlan értékének az 5%-át évről évre. És most egy nagyon fontos mondat következik, amit ugyan nem lenne szerencsés most részletesebben kifejteni, de jelzem, hogy hosz- szú távon pontos elképzelésem van e tekintetben is. Abban egyeztünk meg, azt írtuk alá - sem többet, sem kevesebbet -, hogy a fenti három lehetőség teljesülését követően az egyháznak az ingatlanrendezési törvény által érintett ingatlanok tekintetében további követelése nincs. Logikáját tekintve ehhez a témakörhöz tartozik az is, hogy egyházi műemlék-rekonstrukcióra soha nem látott összeget fordítottunk - évi 4 milliárd forintot. Nyilvánvaló igazságtalanság, hogy miközben annak idején nagyon jó állapotú ingatlanokat vettek el az egyháztól, most romokat kap vissza. Ezért is helyes,
