Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)

2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Simonis, Adrianus - Füzes Ádám (ford.): A zene és az öröm

20

Adrianus SIMONIS

Balthasar úgy beszélt a szépségről, mint az igazság és jóság tökéletes formájáról: tehát az öröm, ezen igazság tudatának megélt kifejezése az ember részéről, a jóság megtapasztalása. És ez a megkapó nyilvánvalóság az, amelyet Szent Ágoston maga is megértett és érzékelt a zene iubilusában.

Szent zene és profán zene

Az öröm mozzanatának zenei kifejeződését nem kizárólag a szakrális alkotásokban lehet keresni. Bizonyára ezeknél a legszembetűnőbb, elég egy Magnificatra vagy egy Glóriára gondolni. Néhány szakrális műnek, alig van hitelesen vallásos szelleme, inkább csak tisztán formai gyakorlatra törekszenek, vagy csak töredékesen töltik be rendeltetésüket és megbízatásukat. Időnként a világi jellegű alkotások esetében is felfedezhető ugyanaz a nem általános értelemben vett vallásos, hanem inkább sajátosan keresztény hangvétel, amely a szakrális műveket jellemzi.

Ludwig van Beethoven

A zenében megjelenő öröm témájának tárgyalásakor a legismertebb és legnagyszerűbb himnusszal kell kezdeni, amelyet magának az örömnek szenteltek: ki ne ismerné az op. 125. D- moll hírneves szimfónia fináléját, amelyben Beethoven, hogy megfelelő formát találjon érzései kifejezéséhez, a szó, az emberi hang használatához fordul? Az énekhang kitörése valódi forradalom, azonban szükséges kihívás is, hogy minél teljesebben kifejezésre jusson a zseni könyörtelen lendülete.

Megható az öröm témájának első fölbukkanása. Mintegy órányi fennkölt zene után, végre az öröm témája következik. Az