Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)

2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Simonis, Adrianus - Füzes Ádám (ford.): A zene és az öröm

A ZENE ES AZ OROM

19

Balthasar súlyos szavai a Prédikáció a formáról előszavában (amely a Herrlichkeit első kötete) ebből a szempontból megdöbbentően világos és éles adalékot jelentenek.

„A szépség nem tesz mást, mint megfoghatatlan dicsfénnyel koronázza meg az igazság és jóság kettős csillagát és felbonthatatlan kapcsolatát. Ez a szépség érdeknélküli, amely híján a régi világ érthetetlen, de amely lábujjhegyen búcsúzik el a modern világtól. Egy olyan világból, amelyből ugyan nem hiányzik a szépség, de már nem látja, nem számol már vele, a jó is elveszti vonzó erejét, és a lét tanúsága hihetetlenné válik azok számára, akik nem tudják már megragadni a szépséget.”

Kortárs tanúság

Ragyogó tanúságot tett a tárgyalt téma kapcsán korunk egyik legnagyobb zenésze, az orosz gordonkaművész és karmester, Mszitiszlav Rosztropovics.

Egy interjú során, miután beszámolt életének és művészi pályájának viszontagságairól, a következő példát mondta. „A hetvenes években Oroszországban Sosztakovics szimfóniáját vezényeltem. A zene a kommunista hatalom visszautasítása volt olyan időkben, amikor lehetetlen volt bárkinek is nyíltan szembeszegülni a párttal. Szimfóniáiban mindenki felismerhette a népdalokat, a Szibériába deportáltak énekeit, a Kreml terének díszszemléit. A karmesteri dobogón a közönség felé fordultam, hogy lássam a reakciójukat. A közönség soraiban voltak szegények, egyszerű emberek is: sírtak, mert a hangjegyekben leírva találták elnyomatásukat, a hiányzó szabadságukat. Sírtak, de reméltek: a dallamok szépen szárnyaltak, és ha ilyen szép alkotások születhetnek a nyomorúságos helyzetben, akkor nem a rosszé az utolsó szó, van még remény.”