Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Maxence, Philippe - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Újra megtalálni a liturgia lelkét

ÚJRA MEGTALÁLNI A LITURGIA LELKÉT 11 J.R.: Igen, tényleg azt gondolom, hogy a csend fontos. Tud­juk egyrészt - maga Szent János evangélista mondja - , hogy a Logosz nem más, mint ige, vagyis szó, és „kezdetben volt az Ige és az Ige Istenben volt”. O a teremtő értelem, amely a szóban közöltetik. Másrészt Antiochiai Szent Ignác megmagyarázza, hogy az Atya Igéje a csendben nyilatkoztatja ki önmagát. És ha mi nem értjük meg a csend helyét, akkor félő, hogy Isten Igéje mellett elmegyünk úgy, hogy nem vesszük észre. Következés­képpen be kell lépni a csend eme mélységébe, amelyben közli magát az a misztérium, amely nagyobb minden emberi szónál. Ez az eljárás lényeges. Nem csak a keresztény vallás kizárólagos sajátja. A nagy ázsiai vallásokban Isten a szavak mögött, a sza­vakon túl található. Isten főként a nagy csend. A szavak sokasí- tásával felhagyva kell ismét föltalálni az Igét, a Szót. Ha nem lé­tezik az a csend, amelynek segítségével le lehet hatolni a szavak mélyére, akkor maguk a szavak érthetetlenné válnak. És a litur­giának - ami Isten nagy misztériumának jelenléte - olyan hely- lyé kell válnia, ahol lehetőségünk van, hogy lelkünk mélyére alászálljunk. P.M.: A liturgiában a kánon a csend kivételezett pillanata? J.R.: Ez fölöttébb vitatott kérdés. A kánon önmagában az Egyház nagy és nyilvános imádsága. A zsinat után, de már a zsinat alatt is a teológusok fel akarták eleveníteni eredeti funk­cióját, vagyis hogy az a nép nagy és nyilvános imádsága Isten előtt. Ám, amint az előzőkben szó esett róla, a kánon alatt is szükséges a csend, hogy ne vesszen el a Szó. A fennhangon imádkozott kánonnal az a veszély áll fönn, hogy a hívek és pa­pok valami állandó változásra vágyakozzanak. A kánonok soka- sításával pedig elérkezünk azok banalizálásához. Jobban meg­értjük, hogy az idők során a kánon csendje miért fejlődött ki. Nekem tehát az a javaslatom, hogy le kell állítani a kánonok

Next

/
Thumbnails
Contents