Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben

46

Dobszay László

b) A prozódiai kifogás nem számol azzal, hogy a zenének és a zenei előadásnak van bizonyos önállósága is. Nem számol azzal sem, hogy a zene hangzó és nem papíron lévő valóság. Sok olyan prozódiai „hiba” létezik, mely szemet szúr, de már a tényleges elhangzáskor nem sért fület. A zenei előadás egyszerűen átlendül olyan „hibákon”, melyeken nem szabad megállni. Sokszor még kellemes is a szöveg és dallam egymást ellenpontozó haladása.

c) Nem számol a kifogás azzal sem, hogy a népzene és a gregorián történetének tanúsága szerint egy egyszólamú zene könnyebben idomul hozzá új környezetéhez, mint a fejlett műzene. A hozzáidomulás során az adott zenei világnak mintegy új variánsa, a stíluscsaládnak új családtagja születik. Lehet, hogy a latintól elszakadó gregorián nem azonos a latin gregoriánnal, de ez nem jelenti, hogy rosszabb annál.

d) Nem számol e felfogás azzal, hogy az alkalmazás során a befogadó nyelv törvényszerűségei számos módon érvényesíthetők a dallamon anélkül, hogy az eredeti értékei veszendőbe mennének.

e) De legfőbb hibája e felfogásnak az, hogy a gregoriánt kanonizált dallamok gyűjteményének tekintve a feladatot abban látja, hogy a Graduale Triplex egy dallamának hangjai alá írjuk oda annak fordítását. Ha ez nem sikerült, az egész feladatot lehetetlennek nyilvánítja. A magyar kísérletben itt vált punctum saliens-szé a tipológiai gondolkodás. A dallamtípusnak számos variánsát hozta létre már latinban is a sokféle reá alkalmazott szöveg. Miért ne hozhatna létre új változatokat az új szöveg?

S ezzel voltaképpen feleltünk az elsőként feltett kérdésre is. A proprium missae dallamai kórusokban születtek, minden szöveg saját dallamát hordozza, s nyilvánvaló, hogy csak kórusok (vagy egy kórus kottatudásával rendelkező gyülekezetek) tudnák anyanyelven énekelni. Ám minden műfajban kiválaszt-