Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A bizánci templomok

A BIZÁNCI TEMPLOMOK 21 egész haggadának (a zsidó kultusz hagyományos értelmezésé­nek) alávetett ismeret kifejeződései. A haggadct szerint a héber ünnepeken a nép folyamatosan részesévé válik azoknak az üdv­történeti eseményeknek, amelyeket számukra Isten a múltban végbevitt. Az első keresztény ábrázolások, amelyeket nem csak a katakombákban, hanem az első templomnak használt épüle­tekben is megtalálunk, hamar követték ezen események ősi hé­ber válogatását, azokat megújított keresztény értelmezés szerint alkalmazva. De ez az új értelmezés a régi héber vonalában bon­takozott ki. Az angyalok étkezése Ábrahámnál vagy Izsák felál­dozása annak a folytonosan megújított szövetségnek a képei, amelyet most már nem a templomi áldozatok útján végeznek, hanem az eucharisztiával. Ugyanígy Noé bárkája, a húsvét, a ki­vonulás és a Vörös-tengeren való átkelés nem csak ezekre em­lékeztet, hanem a keresztséget idézi. És sorolhatnánk még to­vább. A bibliai témák kiválasztásában és felhasználásuk módjá­ban egyfajta folytonosság van. Bizonyos régészek még nehezen fogadják el, hogy például a Dura Europoszi zsinagóga valóban zsinagóga volt és nem zsidó-keresztény templom, mivel díszíté­se döbbenetesen hasonlít a környéken egy kortárs templomé­hoz. Sukenik azonban kimutatta, hogy az egyetlen különbség a Dura Europoszi zsinagóga és a kor más zsinagógái között az, hogy Dura Europoszban egy sor egyedi körülmény megenged­te, hogy rendkívüli módon konzerválódjék egy olyan freskó­együttes, amelyhez hasonlót másutt már nem lehet megtalálni, hanem csak az eltűnt töredékek helyét. A keresztény ikonográfia először a bizánci templomban ta­lálta meg a teljes és összehangolt fejlődés lehetőségét. A középső kupola freskója vagy mozaikja Krisztus Pankrá- tort ábrázolja, a feltámadt Krisztust dicsőségben, jobb kezében az evangéliumos könyvvel. 0 ural minden látható és láthatat­lan teremtményt: az angyalok és szentek a kupola csegelyein mind egy gyülekezetei alkotnak a hívekkel. Az apszis kupolá-

Next

/
Thumbnails
Contents