Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A bizánci templomok

22

Louis Bouyer

ján a Fiú felé emelkedő Szűz Mária jelképezi az Ecclesia orart- sot, az imádkozó Egyházat, amely az apostolokkal együtt az egész világért közbenjár. Pontosan az oltár fölött az utolsó vacsora, közelében az angyalok liturgiája, akik az égbe viszik a szenvedés eszközeit.

Később a pergolán, amely a függönyöket vagy a leplet helyettesítette, jelentek meg más ikonok (eredetileg hordozhatóak), Jézust és Máriát ábrázolva a földön, az angyali üdvözlet, Keresztelő Szent János és végül a helyi közösség szent patrónusainak képei (vö. ikonosztáz). De már sokkal előbb megjelent az oldalfalak belső felén a szüzek és mártírok vonulása, akik az égi oltár felé viszik adományaikat, ahogyan a hívek viszik a magukét a földi oltár felé, amely felajánlások misztikusan kapcsolódnak egymáshoz.

Mindez nem volt más, mint festett vagy mozaikkal megmintázott kivetülése annak, ahogyan a kultuszra összegyűlt Egyházat látták, amely látásmód különösen is jelen van Maximosz Hitvalló Miszíagógidjában vagy a História ecclesiasticaban (ami itt „az Egyház leírását” jelenti), amelyet Konstantinápolyi Germánosznak tulajdonítanak. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy amikor a Konstantinápolyba küldött orosz követek, akik azért érkeztek, hogy országukba hazavigyék a kereszténységet, ezekkel a kifejezésekkel írták le, amit a Hagia Szophiában tartott keresztény eucharisztián tapasztaltak: „Az eget láttuk a földön!” Legenda-e vagy sem, ezek a szavak valamit mégis jól kifejeznek: talán ez volt a legszerencsésebb kísérlet az Egyház történelme folyamán arra, hogy a kultuszban láthatóvá tegye a láthatatlant.

Fordította: Füzes Ádám