Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Barzaghi, Giuseppe - Török Csaba (ford.): Az erősség erénye Aquinói Szent Tamás szerint
14 Giuseppe Barzaghi Az erősség jelképessége mindenképpen említésre méltó, és - véleményem szerint - alkalmas lehet arra, hogy teljesebben fogjuk fel az erősség erényének mély értelmét. Ez az erősség jelképes vagy leíró nézőpontja. Azt szándékozom ezzel mondani, hogy az erősség valamilyen módon az abszolút értékként tisztelt emberi élet dísze és értelme. Jelen esetben az abszolút érték nem a speciális etikai dimenziót akarja jelölni, hanem sokkal inkább a metafizikait, azaz strukturálist. Még mélyebb értelemben azt mondanám, hogy az erősséget úgy is felfoghatjuk, mint a keresztény, azaz a kegyelemből fakadó élet léthelyzetének leíró paraméterét. Az ember élete egy folytonos harc. És a boldogság nem más, mint célunk meghódítása. Semmit sem kapunk meg azonnal és erőlködés nélkül. Félünk attól, hogy nem leszünk képesek elérni azt, amit még nem birtokolunk. És állandó a félelmünk annak az elvesztésétől is, amit már meghódítottunk. A bátorság vagy erősség az, ami a maga energiájával lelkesít bennünket ebben a csatában, amely úgy tűnik, sohasem ér véget. Sohasem ér véget, mert az ellenségek nem csak külsők lehetnek, hanem belsők is. A legtöbb alkalommal saját magunkkal vívunk csatát: problémák, kétségek, nehézségek, gonoszságok nem csak körülöttünk vannak, hanem mindezek fölött bennünk. Saját, törekvéseink ellenére is meglevő törékenységünk felfedezése az, ami a bátortalanságba taszít. Az emberi élet szerkezetéből adódóan egy csatatér. És ezen a csatatéren szükség van a bátorságra, itt kell azt gyakorolni. Az erősséghez mint erényhez mindig egy bizonyos öröm társul. Igen, az erény jutalom önmagáért; és ez jutalom nem más, mint az öröm, amely kíséri. íme egy érdekes, említésre méltó dolog: az erősségnek ahhoz, hogy hatni tudjon, szüksége van a csata cementjére, vagyis a szenvedésre; de ha mint erényt mindig öröm kíséri, akkor az erősség öröm a szenvedésben.
