Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Szentháromság és Eucharisztia - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Hagyomány és megújulás
38 Louis Bouyer Jelen történelmi tanulmányunk elsődleges célja tehát nem az, hogy tudatosítsa bennünk a keresztény kultusz valaha már megvalósított lehetőségeit, hanem sokkal inkább a kultusz dinamizmusát hangsúlyozza, mégpedig a helyesen megértett múlt minden emlékével összefüggésben. Találóan jegyzi meg a zsinat liturgikus kons- titúciója, hogy maga a keresztény kultusz tanítja a leghatékonyabban, hogy mi is a kereszténység. Ez mindenképpen a zsinagógái kultusz sodrában áll, mindazonáltal jól kell érteni a tanításnak ezt a vonatkozását. A zsinagógában világosabban megjelenhetett, mint a keresztény Egyházban, hogy a tanítás a szíve Isten népe kultuszának, méghozzá ennek egy nagyon különleges fajtája: az Isten igéjének a tanítása. Amennyiben az élő Isten igéje, akkor az élet igéje is. így tehát az „istenismeret”, amit ez a tanítás hivatott létrehozni, nem elvont ismeret. Boldog engedelmesség, Isten akaratának, és ugyanakkor az isteni Névnek való megfelelés: azon Isten személyes életének, aki fiaivá fogadott minket. Végeredményben ez az élő Isten köztünk lévő legszentebb jelenlétének közlése. A zsinagógái kultuszban - amint azt már hangsúlyoztuk - amikor a zsidók az írások frigyládájára tekintettek, egyben a templom, az isteni Sekina földi lakóhelye felé néztek. Ebben a megközelítésben azt jelentette ez a kultusz, hogy a hálaadásban való engedelmességből az egész élet liturgikus jelleget öltött. Még inkább igaz ez a keresztény kultuszban, ahol Isten igéjét olvasva, és erre imádsággal válaszolva az oltár felé fordulunk, az eucharisztikus lakoma asztala felé. Mindazonáltal a szent asztal valami olyan jelentést hordoz, amely meghaladja saját magát: a jelképes Kelet, eszkatológikus képe a parúziának és az égi Jeruzsálemnek, ahol Isten népe örökre összegyűlik a paneghyrisben („ünnepi gyülekezetben”, Zsid 12,22), a választottak örök ünnepe, Isten közvetlen jelenléte, a megdicsőült Krisztus teljes feltámadott testében. A második pont, amely világosan kapcsolódik az előbbihez, arról szól, hogy ez a már most megkezdett kultusz, amely beteljesülését az örökkévalóságban éri el, papi nép kultusza. A konstitúció komoly hangsúlyt fektet erre a pontra: a szertartásnak minden hívő értő, cselekvő és gyümölcsöző részvételéhez kell vezetnie. Tér-
