Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Szentháromság és Eucharisztia - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Hagyomány és megújulás
HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS 39 mészetesen ez nem áll ellentétben a különféle funkciókkal (azaz a „liturgiákkal”, a közösség számára végzett szent szolgálat értelmében, ahogy Szent Kelemen mondja). A celebráló püspöknek vagy papnak magának Krisztusnak a nevében kell vezetnie a gyülekezetei, apostoli tekintéllyel hirdetnie az Igét, azt mindig pontosan a hívek szükségeihez igazítva és végül megszentelnie a közös áldozati lakomát a nagy eucharisztikus imádsággal. A diakónusok és a kisebb rendekben lévő szolgálattevők segítenek neki ebben a feladatban, úgy, hogy mindenki a lehető legteljesebb módon vehessen részt az Igére válaszoló imádság, a közös felajánlás és végül az áldozati és szentségi lakomában való közös részesülésen keresztül. A szolgálattevők ebből a szempontból sem a népért működnek, azaz nem helyettük, mintha ők a közösség fölött és azon kívül állnának, annak a felfogásnak kedvezve, mintha a többiek dolga csak annyi lenne, hogy fülükkel és szemükkel passzív befogadók legyenek, vagy egyenesen olyan természetfölötti ajándék átvevői, amelynek megvalósításában semmiféle részük ne lett volna. Mindenki azt kapja, amit felajánlott, fenntartva, hogy a közös kultusz során adományaikat magasabb rendű valósággá formálták át. Ahogy Szent Ágoston mondja, az, amit az áldozásban kapnak, mindenkinek a maga misztériuma: Krisztus által elfogadott létük úgymond be lett oltva az ő saját létébe, attól kezdve, hogy az életük Krisztus életének részévé vált. Ezért nem lehet tehát a szolgálattevőket elválasztani a közösségtől, hanem annak körében kell tevékenykedniök, annak érdekében, hogy a gyülekezet a lehető legteljesebben és együtt vegyen részt azon, amit a tagok egyenként tesznek. Másrészt az egyéni imádság, a felajánlás és az áldozás szerves alkotó részei a nyilvános kultusznak, amely nem egyszerűen a papok kultuszából következik, mintha az önmagában vagy önmagáért létezhetne. Úgy is mondhatjuk, hogy ez maga az az anyag, aminek megszentelésén a szolgálattevőknek dolgozniuk kell, és nem képesek ezt tenni, hacsak nincsenek állandóan egységben az egész néppel, amelynek vezetői. Mindez azt jelenti, hogy a liturgia három fókuszpontjához - az Ige hirdetéséhez, az oltárhoz, amely köré mindenkinek össze kell
