Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Az irgalmas Atya szentsége - Adam, Adolf - Kürnyek Róbert (ford.): A zene az istentiszteletben
Adolf Adam A zene az istentiszteletben Fontos, hogy ennél a sokrétű tematikánál a többértelműséget és a félreértéseket elkerüljük, ezért most segítségünkre lesz, ha egy közös terminológiát választunk. A római dokumentumokban használt musica sacra kifejezés legtöbbször összefoglaló értelmű, ami magába foglalja az énekes és a hangszeres zenét is, s legtöbbször „egyházi zene”-ként fordítják. így áll ez az „Instrukciók a zenéről a liturgiában” című dokumentumban, amit a római Consilium a Rítuskongregációval közösen 1967. március 5-én tett közzé: „Az egyházi zene kifejezés alatt a következőket értjük: gregorián ének, a régi és új többszólamú egyházi zene különböző fajtái, egyházi zene orgonára és más megengedhető hangszerre, egyházi ének vagy a nép liturgikus énekei és a vallásos népének”1. Ezzel szemben a liturgikus énekért és zenéért felelős nemzetközi kutatócsoport, amely 1966-ban az Universa Laus névvel alakult, „Universa Laus ‘80” dokumentumában előnyben részesíti az „istentisztelet zenéje” kifejezést, amelyen „az istentisztelet során való éneklés és hangszeres zene minden formáját”1 2 érti. Ezt a fogalmat használom a következő fejtegetésben, bár bizonyos keretek között az éneklés különböző fajtáit és a hangszeres zenét megkülönböztetem. 1 „Musicam sacram", Instrukció a zenéről a liturgiában, Acta Apostolica Sedis 59 (1967) 300-320. 2 3-4. sz.
