Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Ratzinger, Joseph - Rokay Zoltán (ford.): Hit és filozófia
44 Joseph Ratzinger reszténységet valahol el kell helyezni; hanem mindenféleképp fel kell tennünk a kérdést: nem vált-e fölöslegessé ezirányú igyekezetünk, valamint, hogy nem azért olyan nagy-e a dilemmánk, mert olyasmit akarunk megmenteni, ami fölött elmúlott az idő? Ezt illetőleg úgy tűnik, hogy az un. Isten-halála-teológia már régen nem elég radikális: ez a teológia egyáltalán nem gondol arra, hogy átadja a helyét, noha a hely-jegye saját diagnózisa szerint már régen lejárt. Hogy állnak a dolgok tulajdonképpen? Először is egészen egyértelműen be kell ismerni, hogy Isten szükségességét az ember számára nem lehet ugyanabban a formában bizonyítani, mint a Max Planck által felfedezett kvantumteóriát verifikálni lehet. Amikor ezt mondjuk, az egész újkor filozófiai mozgalmának tulajdonképpeni gyökerével, valamint jelenlegi dilemmájának alapjával találjuk magunkat szemben, ami gyakorlatilag a filozófiai messzemenő megsemmisítéséhez vezetett. Az újkor filozófia gondolkodását - amely végletesen megosztottnak tűnik - közös irányzat vezeti: a filozófiából egzakt tudományt akar csinálni, more geometrice ápolni azt, ahogyan Spinoza mondja. Ez az igyekezet annál sorsdöntőbb lesz a filozófiai gondolkodás számára, minél inkább kifejlődnek és módszerben kifejeződnek a természettudományok, ugyanis egyre jobban kifejezésre jut a természettudományok és a filozófia tudományos volta közötti különbség. Az állandóan fejlődő, közös és biztos ismereteik kincseit állandóan növelő természettudományok univerzalitásával, általánosságával, kommunikál- hatóságával és felülvizsgálhatóságával, egy, minden igyekezete ellenére teljesen megosztott filozófia áll szemben, amelynek képviselői egyre kevésbé értik egymást, és amelyben alig lehet két olyan személyt találni, aki egymással megegyezne. Ez csonkítja a filozófia tekintélyét. Ezért a filozófia újból és újból „nekiiramodik”, hogy átmérőjének szigorú lecsökkentésével és módszerének világos meghatározásával végül is „pozitív” legyen, pozitív, az adottságokra, az egyértelműen kivizsgálhatom szorítkozó természettudományok értelmében. A filozófiatörténet Kant óta nem más mint az ilyen kísérletek sorozata. Maga Kant akörül fáradozott, hogy megtegye a döntő lépést ebben az irányban: a filozófia metafizikai fáradozását „kritika-előtti”-ként leplezte le, a „magánvaló dolgot” (Ding an sich), vagyis a valóság lényegi mélységét az ember számára megismerhetetlenként a filozófia peremére szó-
