Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Espezel, Alberto - Fábry Kornél (ford.): Az Atya és a megváltás
34 Alberto Espezel sal kezdődik és minden emberrel folytatódni fog (Greshake; Schönborn), amelynek az Atya mint a Szentlélek által cselekvő forrás az oka. A feltámadáskor, a feltámadt Jézus jelenlétében hangzik a megistenítő Szentlélek, mint a megváltás gyümölcse adásának pillanata, mivel „a Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus” (Jn 7,39). Ugyanez az evangélista, János erősen aláhúzza, hogyan leheli a Feltámadott még a hét első napjának estéjén a Lelket a misszióba küldött tanítványokra (Jn 20,22). A Lélek megelőlegezett „adománya”, amint azt már láttuk, a Lélek adásának pillanata a halálban (Jn 19,30) és a víz, amely Jézus megnyitott oldalából ömlött (Jn 19,34). A feltámadás jánosi teológiája szorosan egymáshoz köti a Lélek adását és a Feltámadott valóságát. Lukácstól eltérően, aki talán neve- lőibbnek, liturgikusabbnak tűnik, János világosan kifejezi az egységet a feltámadás és a kegyelemadó Lélek elküldése, szentháromságos küldetés és a megváltás gyümölcse között. Az atyai forráshoz visszatérő misszió, mely gyökere minden szentháromságos küldetésnek. Eredendően az Atya ruházza fel a Fiút a Lélekadás hatalmával: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). Küldetés, ahol közbenjár a feltámadott Jézus, a megtestesült Fiú, a Lélek tanácsosa (coinspirátora) az immanens és ökonomikus (a világ üdvösségéről való gondoskodásra nyitott) Szentháromságban. Telve van a Szentlélekkel, úgy mint „utolsó Adám, élet adó lélek (2Kor 2,17), „mert Lélek az Isten” (2Kor 3,17), miként titokzatosan mondja Pál, a feltámadott Urat szinte a Szentlélek tettével azonosítva. Ha az egész üdvtörténet, az ordo salutis elérkezik végül is a Lélek adásához - aki munkába állítja a kegyelmet a megigazult emberben, mint a végső dicsőség megelőlegezését -, akkor oda kell eljutnunk, hogy az ember teremtésére és üdvösségére vonatkozó szentháromságos tervnek szentháromságos felépítésűnek kell lennie ama axióma ellenére is, miszerint a Szentháromság ad extra művei közösek mindhárom személyt tekintve. Ezek a művek, melyeket együtt alkottak, magukon viselik az egyes szentháromsági személyek sajátos jegyét.
