Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Az Atya éve - Espezel, Alberto - Fábry Kornél (ford.): Az Atya és a megváltás

AZ ATYA ÉS A MEGVÁLTÁS

33

Jézus feltámasztása az Atya határozott válasza a Fiú szeretetből fakadó önfelajánlására, annak elismerése az Atya részéről, hogy a Fiú beteljesítette a neki rendelt küldetést. Bizonyos módon a feltámadásban nyilvánvalóvá válik az Atya Fiú iránti együttérzése a Szentiélekben és a Szentlélek által, aki elkíséri Jézust egész földi küldetése során és főképp a „status exinanitionis” csúcspontján: szenvedésének és halálának órájában.

Ha a Fiú az „Atya felé” hal meg; ha az elhagyatottság kiáltása Márknál (15,34) és Máténál (27,46) imádságos kiáltás; ha a Lukácsnál kifejezett önátadás (23,44): „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”, vagy Jánosnál (19,30): „visszaadta lelkét”, kifejezik a fiúi kapcsolatot e jellegzetes halál (nem egy ráadás halál, nem is akármilyen halál) kiemelkedő pillanatában, akkor a feltámadás annak a jele, hogy a fiú megérkezett és megérintette az atyai szívet. A Zsidóknak írt levél szerzőjének szavaival: „Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbejárjon értünk” (9,24). Ebben az értelemben ez a mindenható atyai válasz a gyermeki felajánlásra: „...hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is” (Ef 1,18-21).

A fiú meghal az „Atya felé”, a Lélekben mindnyájunkat magával viwe in nuce, hogy az Atya válaszoljon feltámasztva a Fiút a Lélek által (Róm 8,11; Róm 1,14), és közvetítése révén (lKor 15,20 és köv.) minket is feltámasszon. A felajánlott adomány és a megdicsőítő elfogadás találkozik, de természetesen anélkül, hogy igazságtalanságot követnénk el a pokolraszállás, mint a halál következménye teológiájával szemben.

Jézus feltámadása mindannyiunk feltámadásának kezdete, ameny- nyiben ő az elsőszülött a halottak között (Kol 1,18). Beszélhetünk tehát egyedülálló eseményről, vagy folytatólagosságról, amely Krisztus-