Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Isten az Atya - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Építészet és liturgia
ÉPÍTÉSZET ÉS LITURGIA 41 en az a mód, ahogyan templomainkat megépítjük, kiváltképpen jellemzi egyházi életünk és a Krisztus testében való létünk minőségét. Be kell ismernünk, hogy amit ma templomaink legnagyobb részével csinálnak, az se nem ihletett, se nem ihlető. Legtöbbször nem tesznek mást, mint gépiesen reprodukálják a múlt modelljeit, amelyeket részben illetve egészen nem értenek. Külsődleges utánzatok ezek, amelyek egyáltalán nem úgy tűnnek, mintha a befogadott közösség belső életét testesítenék meg. Amikor pedig modernek akarunk lenni, túl gyakran nem teszünk mást, mint hogy egyházi célokra alkalmazunk valamilyen modern épületet - közösségi termek, egyetemi előadók, mozik -, majd néhány részletüket olyan régi stílusú épületekből kölcsönvett elemekkel próbáljuk megformálni, amelyeket elég „hagyományosnak” gondolunk. Egyik megoldás sem kielégítő. Másutt kell kutatnunk, ha egy olyan helyet akarunk találni a keresztény kultusznak, ahol az újjáéledhet, és nem kell belekövesednie egy elhasznált csigaházba vagy Prokrusztész ágyán találnia magát. Az egyetlen lehetséges út az, ha megpróbáljuk felfedezni, hogyan tudta a keresztény liturgia a maga természetes módján, történelmének legteremtőbb szakaszában átalakítani a kezdetben használt épületeket, és hogyan kerekedett ki ebből valami teljesen új. Csak ha ezt megtettük, akkor remélhetjük, hogy meg fogjuk találni a szükséges ihletet, hogy ugyanezt tehessük korunk számára, minden idők kereszténységének lelkületével, de azoknak a megváltozott körülményeknek megfelelően, amelyek bizonnyal új lehetőségeket kínálnak. Amikor majd azokat a templomokat fogjuk vizsgálni, amelyeket azért hoztak létre, hogy a keresztény liturgiát a maga ragyogó frissességében és teremtő hatalmában fogadják be, akkor látni fogjuk, hogy a lényeg nem az egyenként vizsgált részletekben van, hanem a liturgia egyes csomópontjainak dinamikus viszonyában,