Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Szentlélek éve - Meyer, Hans Joachim - Gál Ferenc (ford.): Politikai okosság

POLITIKAI OKOSSÁG 61 oldalúan túlhangsúlyozzuk. A szöveg célja valóban az volt, hogy ki­mondja az igazságot és reményt ébresszen. Beszélt a nehézségekről, de nem túlozta őket. A keletnémetországi Katolikus Egyház példája azt is mutatja, hogy az okosság használatában is lehetnek veszélyek. Ha azon takti­káznak, hogy az Egyház mint az igazság tanúja megmaradjon, akkor esetleg az emberek túl óvatosan vesznek részt annak életében. Az evangélikus egyház azon fáradozott, hogy élő közösség legyen a szo­cialista környezetben is, de nagy volt a kísértése, hogy előnyöket sze­rezzen a társadalomban. A Katolikus Egyház számbelileg ott sokkal kisebb volt, s az volt róla a benyomás, hogy egyházközségének hí­vein kívül nem érdeklődik az emberek problémái iránt, és hogy nem ismerte fel a nyolcvanas években jelentkező lehetőségeket. Az elvek­hez igazodó okosság is evilági dolog és megvannak a veszélyei. Ugyanez érvényes az Egyház helyzetére vonatkozólag a mai egész Németországban. A nyugati társadalom ma a lehetőségek pia­ca. De ahol minden lehetséges, ott minden a tetszésre van bízva. Ha ez bennünket, az új jövevényeket zavar, egyszerűen azzal nyugtatnak meg, hogy ez hozzátartozik a szabadsághoz. Ez igaz is, meg nem is. Természetesen a szabadság sokféleséget is jelent, és ahol sokféleség van, ott megjelenik a vita és a kavarodás. Értékek nélkül nem volna vita, amihez a szabadság teret nyújt. Ha az ember egyszerűen a tet­szésre bízza magát, az nem volna okos magatartás. A tetszés szerinti döntés elveszi a szabadság értelmét és az igazság keresésének előfel­tételét. Ha nincs meg a törekvés az igazságra, akkor értelmetlenné válik az eszközök okos megválasztása is. Ha most áttérünk az evangéliumi tanításra, akkor megkérdezhet­jük, hogy miben áll a keresztény okosság? Okosabb dolog a határo­zott meggyőződést képviselni, vagy törekedjünk arra, hogy minden­kivel mint jóakaratú emberrel beszélünk? Mindkettő jogos lehet, mert önmagában sem a megkülönböztetés, sem a jó szándék, mint olyan, nem kritériuma az igazságnak. Keressük a modernséget vagy töre­kedjünk arra, hogy megfeleljünk a napi követelményeknek? Az Egy­ház mindkettőt megteheti. Lehet a kipróbált dolgok otthona és lehet

Next

/
Thumbnails
Contents