Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Szentlélek éve - Meyer, Hans Joachim - Gál Ferenc (ford.): Politikai okosság
58 Hans Joachim Meyer félelem vagy a konfliktus ügyes elodázása, mind hatással lehet a valóság rossz felmérésére. Egy dolog azonban mindig jellemző a politikai okosságra: mindig hivatkozik a szükségességre és a jogosságra, s a teljes igazság megvalósításának adja ki magát. Az okossághoz tartozik az is, hogy valaki a helyzetnek megfelelően értelmes egyességre jusson, még ha az nem is felel meg egészen az alapelveknek. Goethe a „Művészet és az ókor” című munkájában írta le ezt az Aiszchülosztól vett mondatot: „Az okos embereknek sok közös vonásuk van egymással.” Az okos ember kihasználhat olyan lehetőségeket, amelyeket mások nem látnak meg, vagy nem is akarnak meglátni, mert a vak buzgóság nem engedi, hogy elveket alkalmazzanak. Természetesen számolni kell a gőggel és az opportunizmussal is, ami szintén téves vágányra vezetheti az embert. Századunkban is találunk arra példát, hogy a hatalom milyen eltévelyedéseket diktálhat, de ugyanakkor lépéseit jól hangzó érvekkel tudja igazolni. A XX. század végén a német egyház a politikai okosság gyakorlása terén sok különböző tapasztalatra tekinthet vissza, mind a diktatúra önkényuralmában, mind a szabad demokráciában. Amikor a német katolikus egyháznak a nemzeti szocializmus iránt tanúsított magatartását megítélik, leggyakrabban abból indulnak ki, hogy a keresztényeknek a hitük alapján hogyan kellett volna egy ellenséges zsarnoki hatalomra reagálni. Ezt már akkor is tárgyalták, amikor még nem elméleti téma volt, hanem kemény életkérdés. Gondoljunk a harcias berlini püspök, Preysing és a tartózkodó breslaui bíboros, Bertram vitájára. Ott nem a nemzeti szocializmus megítéléséről volt szó, hanem arról, hogy milyen hatása lehet a csendes ellenállásnak vagy a harcias fellépésnek? Illetőleg, hogy ezeket a gyakorlatban hogyan lehet érvényesíteni? Vajon a várható veszteség nagyobb lesz-e, mint a remélhető nyereség? Amikor alapelvekről van szó, akkor az ilyen megfontolás mögött ott kell lenni annak a kérdésnek is, hogy mire kötelez az igazság mellett való tanúskodás. Viszont ez a követelmény sem teszi fölöslegessé a megfontolást. Ha ugyanis nincs kétség az iránt, hogy az Egyház milyen igazságot képvisel, egyes ese-
