Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 3. szám - Veni Sancte Spiritus - Hildebrand, Dietrich von - Török József (ford.): Vallás és szépség

34

Dietrich von Hildebrand

nyelvet (54. és 116. pont). Már a X. Piusz-féle Motu proprio kifejtette, hogy a hívek pietását a gregorián éneknek kellene alakítania. A zsinatot követő számos megnyilatkozás nem a népnyelv alkalmazása ellen irányult, hanem a latin nyelvű gregorián ének fönntartása érdekében. Nem más ez, mint a Zsinat által szentesített liturgikus konstitúció komolyan vétele és lelkiismeretes átültetése a plébániai gyakorlatba. Ezalatt számos katolikus - a sajtó által fölnagyitva - annak ad hangot, hogy a liturgia külső formáját korunk deszakralizált életstílusához kell hozzáigazítani. Ez a követelés a liturgia természetével kapcsolatos értetlenségünkről tanúskodik, meg a tisztelet és hála hiányáról a keresztény élet kétezer éve alatt fölhalmozott csodálatos örökség iránt.

Önelégültség és nevetséges beképzeltség azt hinni, hogy a hagyományos, megszentelt formákat valami jobbal lehet helyettesíteni. Ez a beképzeltség különösen megkérdőjelezhető azoknál, akik az Egyház szemére vetik a „triumfalizmus” vétségét. Egyfelől azzal vádolják az Egyházat, hogy hiányzik belőle az alázatosság, amikor egyedül magának követeli az isteni kinyilatkoztatás teljességének letéteményét, jóllehet észrevehetnék a vádaskodók: ennek a követelésnek az eredete az Egyház természetében gyökerezik és isteni küldetéséből következik. Másfelől nevetségesen gőgösnek mutatkoznak, amikor kiindulópontként föltételezik, hogy korunk minden, ezt megelőző kornál magasabb rendű.

Manapság tiltakozások hallatszanak a kötött szövegű imádságok ellen, mondván: igencsak unalmasak az Istent dicsérő és dicsőítő fölkiáltások, amelyek a Gloria és a mise más szövegeinek láncolatát alkotják; helyettük inkább a mindennapi életünk gondjait-bajait kellene fölemlegetni. Ezek a gyermetegségek bizonyítják, Lichtenbergnek mennyire igaza volt, amikor azt mondta: ha egy majom olvasná Szent Pál leveleit, csak a saját arcképét fedezné föl bennük. Meg lehet kérdezni, vajon a mi „modern teológusaink” nem fognak-e hamarosan - Hitler példájára - gyártani egy új Miatyánk-változatot?2 A Miatyánkban ugyanis a hangsúly Isten abszolút elsőségén van, és ez az, ami taszítólag hat a jellemzően modern észjárásra. Emellett egyetlen kérés: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, vonatkozik az ember földi jólétére, minden más Istennel, az ő országával és a mi örök üdvösségünkkel áll kapcsolatban.

Fordította: Török József

2 Az elmúlt években hazai példa is akadt erre az egyik katolikus gimnáziumban, ahol a „kisközösségi” misére minden nap más és más tanuló írta át a Miatyánkot, hogy (a felelős lelkiatya szavai szerint) „korszerű” legyen. (A ford, megjegyzése)