Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Veni Sancte Spiritus - Hildebrand, Dietrich von - Török József (ford.): Vallás és szépség
VALLÁS ÉS SZÉPSÉG 29 mány tárgyát látni. Egy adott helyzet számbavétele kizárólagosan a tudományos elemzés szempontjából teljes mértékben nélkülözi a tárgyilagosságot, sőt egyenesen szégyenletes. Ez annak megismétlése, hogy az illető egyáltalán nem vett számot a tárgyilagos valósággal, sőt megtagad tőle minden értéket. Az „esztéta”, aki egyedül az „esztétikus” szempontot ismeri el és mindent kizárólagosan a szépség felől vesz szemügyre, eltorzítja a szépség igazi természetét a maga nagyságában és mélységében. Amint már más írásainkban bizonyítottuk, lehetetlen valamit úgy bálványozni, hogy közben ne veszítenénk szem elől a javak igazi értékének megértését. Nem tudunk igazán és teljes mértékben értékelni javakat, ha nem látjuk meg azok tárgyilagos helyét az Isten által akart hierarchiában. Az a hívő, aki megtagadná a misére menetelt azzal a kifogással, hogy a templom csúf és az ott felhangzó egyházi zene középszerű, az esztétiz- mus bűnébe esne, mert az esztétikai szempontot a vallási szempont fölé rendelné. Az esztétizmussal is szembekerül az ember, amikor elismeri a szépség fontosságát a vallásban és megérti azt a jogos szerepet, amit annak a kultuszban játszania kell. A hívő emberek ezért szeretnének szépséggel felruházni mindent, ami az istentisztelettel kapcsolatos. A szépségnek ez a helyes mértékű megbecsülése a Krisztus iránti szeretet, tisztelet, sőt imádás igazi gyümölcse. Márpedig manapság számos katolikus hívő elég szerencsétlen módon azon erősködik, hogy a kultusz igazi szépséggel való „földíszítése” ellenkezik az evangéliumi szegénységgel. Ezt a súlyos tévedést, úgy tűnik, gyakran megerősíti az a bűntudat, amelyet a társadalmi igazságtalanságok iránti egykori közönyösségünk vagy a szegények jogos követeléseivel szemben tanúsított értetlenségünk okoz. Tehát az evangéliumi szegénység nevében mondják nekünk, hogy a templomok legyenek csupaszok, egyszerűek, megfosztva minden „fölösleges dísztől”. Azok a katolikusok, akik ezt mondják, összetévesztik az evangéliumi szegénységet a modern világ mindennapi egyhangúságával. Teljesen elhanyagolják azt a tényt, hogy a szépség helyettesítése a kényelemmel, és ami oly gyakran vele jár, a fényűzéssel, sokkal nagyobb ellentétben áll az evangéliumi szegénységgel, mint amennyire a szépség valaha is ellentétes lehetne, még a legtobzódóbb megjelenéseiben is. A fölösleg rendkívül kétértelmű fogalma nem más, mint az utilitarizmus (hasznossági elv) vadhajtása. Ellentétben áll az Ur szavaival: „Nemcsak kenyérrel él az ember.” The New Tower of Babel című könyvünkben megpróbáltunk rámutatni, hogy minden kultúra bőséges ajándék, ami fölöslegesnek kellene, hogy tűnjön a haszonelvűségre berendezkedett szellemiség számára. De hála Is-
