Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: Örök megváltásvárás
28 Gál Ferenc mérni életünket, mint Jaspers teszi, hogy tisztában legyünk gyengeségével, elég a mindennapi tapasztalat. A bűntudat nem jelentkezik nyilvános vezeklésben és engesztelő vallási szertartásokban, bár ezek sem hiányoznak. Futólagos szemlélet alapján azt a benyomást kapjuk, hogy a más ember a bűntudatot is levetkőzte, mint annyi sok régi hagyományt. Viszont azt is meg kell állapítanunk, hogy az irodalom, színház, film csak akkor tud ma is érdeklődést kiváltani, ha az örök emberit, a bűn és az erény összeütközését mutatja be. A hangvétel lehet fölényes vagy cinikus, de az sem egyéb, mint a sorsunk fölött érzett keserűség kicsordulása. Az általános szellemi beállítottságnak megfelelően egyes korok más és más mérték szerint mérik fel a bűnök súlyosságát. Kétségtelen, hogy a szekularizált életforma könnyen túlteszi magát olyan mulasztásokon, amelyek az egyénnek Istenhez való viszonyára vagy a pozitív vallással fennálló kapcsolatára vonatkoznak, de annál inkább bűnnek érzi azt, amit a tömegek kénytelenek elviselni: a szabadság eltiprását, a félrevezetést, a háborút, a gazdasági kisemmizést. Komoly teológusok úgy látják, hogy az emberiség szellemi önmagára eszméléséből ma is lehet arra az elesettségre következtetni, amit a kereszténység áteredő bűnnek nevez. A vázlatos utalásokból kiolvashatunk egy felismerést: semmilyen, haladás eszközeivel nem pótolhatjuk a személyes értékeket. Az orvost nem lehet orvossággal helyettesíteni, a meghitt otthont nem feledtetik a szórakozóhelyek, a pénz nem pótolja azt az önbecsülést, ami az áldozatos szeretetből fakad s az érdekkapcsolat nem azonos a barátok megértésével és hűségével. Csak erkölcsi tekintély juttatja az emberek eszébe, hogy szükségük van önuralomra, türelemre, igazságosságra, megértésre és békességre. Amíg magunkban hordozzuk a telhetetlen ösztönt: a hatalomvágyat, kapzsiságot, féltékenységet, addig ki vagyunk téve annak, hogy legszemélyesebb igényeink kielégítése nélkül ér véget életünk. Lesz-e valaki, aki mindent megmagyaráz, mindenért kárpótol vagy mindent megbocsát? A megváltás kérdése így válik a Megváltóval való személyes találkozás kérdésévé.
