Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: Örök megváltásvárás
ÖRÖK MEGVÁLTÁSVÁRÁS 27 akarják kiteljesíteni, mint C. G. Jung vagy Erich Fromm minduntalan beleütköznek abba a gondolatba, hogy szabadságunk és minden lehetőségünk véges. Az élet pedig rövid és bele kell’ törődni, hogy nem készülünk el magunkkal. Akik pedig a jövőtől várják a megoldást, feltehetik a kérdést, hogy a vágyak nem futnak-e együtt az általános haladással s nem marad-e az ember a történelem minden fázisában kielégítetlen? Ma a sok megoldás mellett arról beszélnek, hogy rátaláltunk az emberi szenvedés igazi magjára (Kernleiden). Nem a látványos vagy ijesztő jelenségeket tartjuk a legnagyobb rossznak, nem is a testi szenvedést, hanem azt, ami belülről rág, s amitől a gondtalan jómódban sem lehet szabadulni. Ezek a legtöbbször a tudat alatt maradnak, mint sejtelmek és megérzések, de realitásukat nem vonhatjuk kétségbe. Ilyen elsősorban az egyedüllét, mint végső emberi szükség. A tech- nizált világ veszélye az érdektelenség, a sablon, a tömegkezelés. Számokat, adatokat, egyedeket regisztrál s a személyt csak ritkán szólítja meg. Az embereket funkcionális folyamatok kötik össze. Az egyén sokkal több szállal kapcsolódik a közösséghez, mint régen, de sokkal nagyabb a felelőssége is, mert egyéni élete helyett a közösség érdekeit szolgálja. Ez kétségtelenül lehet felemelő gondolat, de fárasztó és legtöbbször nincs kivel megosztani a felelősséget. A világ törékenységének felismerése is világosabb lett. Azelőtt az ember hozzánőtt a természet ritmusához és életében ugyanazt a veszélyeztetettséget látta, mint a külső természetben. Ma a természetes alapzatra ráépítettük a technika lépcsőjét. Kétség magasabban állunk messzebbre látunk, de az állvány szilárdságát is figyelnünk kell. Elég egy géphiba, és leáll az élet, vagy tömegek élete forog kockán. Amit Heine a világban tapasztalható törésnek nevezett, az ma is kicsillan Kaffka, Camus, A. Huxley, Brock műveiből, és mindazokéból, akik a technizált világ jövőjét próbálják megrajzolni. Nem az a döntő, hogy optimista vagy pesszimista szemmel nézik-e a fejlődést, hanem az, hagy nem tudják elgondolni a szenvedés kiküszöbölését. Az ember a túlszervezett világban is érzi, hogy a rendelkezések, helyzetek, technikai kapcsolatok és hatalmi érdekek függvénye, mint ahogy azelőtt a természet erőinek kötöttségében állt. Nem is kell a filozófiai léthez
