Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Henrici, Peter - Bolberitz Pál (ford.): A remény mint keresztény életforma

8

rása hordozza (Róm 8,22-23), akkor az üres retorika és az égi hazára vonatkozó magánbiztosítás marad.

Bibliai példa. Az emberi és a keresztény reménynek még egy utolsó vonását kell figyelembe venni. Szent Bonaventura az arisztotelészi pszichológia és Istenhez való viszonyunk alapján úgy határozza meg a remény tárgyát, hogy az „valami nehezen elérhető, nagy jó.” Ezt az emberi tapasztalás is igazolja. Sokszor aggódva remélünk, de nem azért, mert a teljesedés bizonytalan, hanem mert a teljesedés útján akadályokat látunk. A földmíves termését veszélyezteti a rossz időjárás, az emberekbe vetett bizalmat pedig a sok gyarlóság. A keresztény remény még inkább nehezen elérhető jóra vonatkozik. Isten országának eljövetele nem emberektől függ. Isten ígérete ugyan teljesen biztos és a teljesedést tőle várjuk. A világ azonban mindig az ellentétes képet mutatja. A remény jellemző vonása éppen itt van: a lehetetlennek látszó helyzet ellenére is remélni kell.

Szent Pál apostol Ábrahámról mondja, hogy a remény ellenére is remélt (Róm 4,18). Ábrahám története világítja meg, hogy miről van itt szó. Isteni felszólításra otthagyja otthonát, a fejlett kulturális környezetet, és vállalja a pásztor vándor életét, s jövőjét kimondottan Isten ígéretére építi. Isten olyan valamit ígér neki, ami emberileg lehetetlennek látszik: birtokul kapja a földet, amelyen jövevényként él, s gyermektelen, magas kora ellenére olyan számos ivadékot, mint a tenger fövénye. Sőt még többet. Amikor fián, Izsákon keresztül a jövendölés teljesedni látszik, azt a felszólítást kapja, hogy mutassa be áldozatul, s továbbra is bízzék az ígéret teljesedésében. Itt kellett a remény ellenére remélni, s ennek a tükörképe volt később Jézus fiúi bizalma az Atyához a kereszten (Zsid 5,7-9). Nem csoda, ha a hagyomány később Ábrahámot hitünk atyjának nevezte, de nevezheti a reménykedők atyjának is.

A filozófus Kierkegaard úgy jellemezte Ábrahám magatartását, mint a kétségbeesés ellentétét. Csak a kétségbeesés tükrében látjuk meg, hogy mi a remény. A kétségbeesés több, mint reménytelenség. A kétségbeesett ember tiltakozik sorsa ellen, lázad, mert ennek nem lett volna szabad megtörténni. A reménytelen személy viselkedése más. Magába roskad, nem lát és nem keres kiutat. Feladja a jövőt, amit a kétségbeesett még követelne magának. Követelésében benne van a „csak azért is” negatívuma. Valami más után törekszik, mint amit a dolgok