Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Henrici, Peter - Bolberitz Pál (ford.): A remény mint keresztény életforma

7

kalmazhatjuk abban a türelmes várásban, amelyről Szent Pál beszél: „Ha azt reméljük, amit még nem látunk, várjuk türelemmel” (Róm 8,25). Vagy még kifejezettebben a hitbeli magatartásban: „A hit a remélt dolgok valósága, meggyőződés a nem szemléltekről” (Zsid 11,1).

Megszoktuk, hogy a hitet és a reményt megfontolás nélkül egymás után emlegetjük, és a hitet alapul vesszük a reményhez: Mivel hiszek Isten szavának és ígéretének, azért remélek. Az emberek közötti kapcsolatban ez kétségkívül elfogadható, hiszen az emberi személytől csak akkor remélek valamit, ha meggyőződtem hűségéről és igazságosságáról. De itt is jelentkezik a gondolat, hogy valóban bízhatok-e benne? Istenre vonatkozóan azonban a hitet és a reményt nem lehet elválasztani. Csak akkor remélek, ha hiszek, de csak annyiban hiszek, amennyiben remélek is. A reménykedő magatartás ugyanis a hit befejezése. Sőt a hit akkor teljes, ha ott van a szeretet is. Ezért kérdezhetjük, hogy korunk azért reménytelen, mert hiányzik a hit, vagy megfordítva?

A hit, remény, szeretet hármassága még arra is ösztönöz, hogy átgondoljuk a remény és a szeretet viszonyát. Magunktól a keresztény életet inkább úgy foguk fel, mint hitben és szeretetben való életet, nem pedig úgy, mint szeretetben és reményben való életet. Ismét mondhatjuk, hogy emberek közötti viszonylatban a „remélek benned” feltételezi a szeretetet. Úgy látszik, Istennel kapcsolatban ez fordítva van: szeretjük, mert reményt adott nekünk. Viszont ha a mélyére tekintünk, ez még önző szeretet. Azt a vitatott kérdést, hogy Isten iránt van- e önzetlen szeretet, itt nem akarjuk elemezni. De ha őmiatta szeretjük embertársainkat, az önzetlen szeretet. S ez a felebaráti szeretet teszi a reményt igazán kereszténnyé. Nemcsak a magunk számára reméljük a végső beteljesülést, hanem az egész világ számára és benne az emberek számára.

A skolasztikus teológusok nehéz kérdésnek tartották azt, hogy remélhetjük-e mások üdvösségét. A remény ugyanis látszólag az én jö- vőmre, az én hazajutásomra irányul. A megoldást a szeretetben találjuk. Azért remélem mások üdvösségét, mert az ő ügyüket a szeretetben magamévá teszem. Valóban nincs keresztény remény szeretet nélkül. Ha az üdvösségre vonatkozó reményemet nem a világ javának vá-