Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 1. szám - Jézus csodatettei - Strok, Klemens - Gál Ferenc (ford.): Jézus csodatettei

6 KLEMENS STROK hogy Jézus megkísértése is tőle van (1,13), s Jézus egész működését meg akarja akadályozni. Arra törekszik, hogy az embereket gyötörje és akadályozza. Márk leírásaiból az tűnik ki, hogy olyan erővel teljes lényről van szó, amely az embert akadályozza szabad testi és szellemi működésében. A megszállottat földhöz veri, dührohamot idéz elő, vagy eltávolítja a közösségtől (5,2), vagy akár életveszélybe sodorja (9,27). Jézus tevékenysége ennek a szöges ellentéte, hiszen azért jött, hogy az embert kimentse a sátán, a gonoszság hatalmából. Ezért az embernek visszaadja önmagát, a maga feletti rendelkezését és a másokkali érintkezés lehetőségét. Márk a gonosz lélek hatalmától való megszabadítást úgy tekinti, mint Jézus küldetésének lényeges vonását. Ezt már azzal is érzékelteti, hogy könyvében Jézus első csodája egy megszállott gyógyítása. Azon­kívül az Isten országa közelségének hirdetéséről szóló igehirdetés és a gonosz lélektől való megszabadítás szorosan összetartoznak. Az evan­gélista így foglalja össze Jézus működését: „Körüljárt Galileában, tanított a zsinagógákban és kiűzte a tisztátalan lelkeket” (3,14). Tehát a szó és a tett kiegészítették egymást. Jézus szavaival bejelenti Isten országának jelenlétét. Isten elhatározta országának felállítását és min­den ellentétes hatalom letörését. Az ember nem lesz alávetve idegen, ártó személynek, erőnek, hanem örülni fog Isten uralmának. Jézus a tetteivel pedig igazolja, hogy szava nem üres csengés, hiszen látható­an visszaszorítja az istenellenes és emberellenes erők működését. A gonosz lélek kiűzésében már felcsillan Isten uralmának egy-egy szik­rája, ugyanakkor ez még nem a teljes megvalósulás. A csodák tehát értelmezik és erősítik Jézus tanítását, de nem fejezik ki egész tartal­mát. A szavakhoz hasonlóan ezek is hitet követelnek, illetve a hitet erősítik, hiszen bizonyítékot szolgáltatnak Jézus mellett, aki szavain keresztül fejezi ki eljövetelének célját: Működése valójában nem egy­szerűen a megszállottság vagy a betegség alkalmi gyógyítására irá­nyul, hanem azon túlmenően bemutatja az emberiség új helyzetét, Isten királyi hatalmának megérkezését. Jézus kiléte. Az evangélista előadása szerint az a kérdés, hogy ki az, aki ilyen hatalommal és tekintéllyel lép fel, éppen a megszállottak gyógyításával kapcsolatban merül fel legjobban. Márk egyenesen azt írja, hogy a gonosz lelkek vallják Jézust Isten szentjének (1,24) és Isten Fiának (5,7). Itt minden Jézusnak Istenhez való viszonyához kapcsoló-

Next

/
Thumbnails
Contents