Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában

A PAPI CÖLIBÁTUS AZ EGYHÁZ KORAI HAGYOMÁNYÁBAN

69

Végül, az „Aduersus Vigilantium méltán híres, mivel a római birodalom jókora részére vonatkozik:

„Mit tettek Kelet egyházai? Azt tették, amit Egyiptom és az Apostoli Szék egyházai, akik csak szűz vagy önmegtartóztató klerikusokat fogadnak el, vagy olyanokat, akik, ha volt feleségük, lemondtak a házaséletrőL”

6. Most, három évszázadot ugorva, meg szeretnék állni egy pillanatra az első évszázadok Egyházának a cölibátussal kapcsolatos történelme számára legjelentősebb dokumentumnál, a Quinisextum vagy más néven Trulloszi zsinatnál.

6.1. Némi rövid utalás szükséges a VI. századi bizánci társadalom történelmi hátterének felvázolásához.

A legfontosabb esemény az iszlám megjelenése és villámgyors elterjedése. A keresztény Afrika, Szíria, Palesztina, Mezopotámia és Egyiptom 635 és 642 között, egyik a másik után iszlám vezetők kezére került. A négy keleti patriarkátus közül csak Konstantinápoly marad még lábon, de északi határain szembe kell néznie a szláv és bolgár invázióval, amelyek majd mély hatást gyakorolnak a hellén civilizációra. A zavargások évszázada ez, mely összeomlással fenyegette Bizáncot. A politikai megrázkódtatás kihatással volt a szellemi és erkölcsi életre is, mely az V. században a római birodalom bukását kísérő válsághoz hasonlón ment keresztül. A történészek kiemelték, hogy ez a zaklatott korszak „egy mély szellemi visszaesés jele... úgy tűnik, hogy összeroskad a keresztény világ, elsöpri az iszlám félelmetes vihara”.

Egyidejűleg Bizánc Rómával való viszonya egyre romlott. A 451- es Kalkhedóni zsinat 20. kánonja volt a tiltakozás kiindulópontja, amely az „Új Rómának” (Konstantinápoly) patriarkátusi tekintélyt biztosított Pontusz, Ázsia és Trákia tartományainak metropolita egyházai fölött; Nagy Szent Leó pápa ezt, mint „a niceai kánonokkal szembenállót” és „a helyi egyházak jogaival ellenkezőt” visszautasította. A nézeteltérés továbbra is lappangott, s csak a VI. században, Jusztiniánusz ügyes politikájának köszönhetően sikerült elérni egy status quo-1, de anélkül, hogy a szembenállást előidéző okot megszüntették volna.