Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában

66

CHRISTIAN COCHINI SJ

taság őrei, magukat is megtartóztassák asszonyaiktól, és így mindenütt, de legfőképpen az oltár szolgálatában a tisztaság megőriztessék.«”2

Ez a kánon sok, a kléruson belüli nős férfi meglétét erősíti meg. A törvény a diakónusokra, papokra és püspökökre vonatkozik, vagyis a klerikátus három felső rendjére, melyekben a felszentelés által részesültek. Ez a felszenteltet részben olyan kategóriába helyezi, mely feladatainak teljesítése az „isteni dolgokra” vonatkozik. Az Eucharisztia szolgálata a különleges alapja az oltár szolgáitól megkívánt önmegtartóztatásnak. Ehhez kapcsolódik egy második motívum, mely a kötelezettség célját emeli ki: „...hogy így, amit teljes alázattal (egyszerűségben) kérnek az Úrtól, megkaphassák (quod possint simpliciter quod a Deo postulant impetrare)”. Az, aki a keresztény misztérium szolgálatában áll, az Isten és ember között közvetít, s emiatt biztosítani kell hatékony közbenjáró imádsága számára a megkívánt körülményeket. Az önmegtartóztatás nélkül egy lényegi sajátossága hiányozna Isten szolgájának, miközben embertársai kéréseit mutatja be, s valamilyen módon szavának (imádságnak) szabadságától lenne megfosztva. Ezzel azonban egy olyan „egyszerű” (közvetlen, bensőséges) kapcsolatba kerül az Úrral, mely biztosítékot jelent könyörgései meghallgatása számára. Talán nincs is jobb a karthágói kánonhoz fűzött kommentároknál annál, mely a nagy bizánci egyházjogásztól, Johannész Zonarától ered:

„Ők valóban Isten és az emberek közötti közvetítők: az Isten és a hívek között kapcsolatot teremtve mindenki számára üdvösséget és békét kérnek. Ezért, ha ők minden erényt gyakorolnak és így beszélnek, egészen bizalmasan Istennel, közvetlenül elnyerik majd azt, amit kértek. De, ha ugyanezek a férfiak saját vétkükből kifolyólag nélkülözik szavaik szabadságát (vagyis e bensőséges Istennel való viszonyt, a fordító megjegyzése), hogyan tudnák a többiek javára közvetítői feladatukat betölteni?”

E 390. évi afrikai kánon nagy jelentőséggel bír a papi cölibátus eredeteinek történelme számára, mivel kezességet vállal az aposto2 Stickler-Csordás, 14. o.