Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
58 CHRISTIAN COCHINI SJ szembe egy híres vita keretében. E tanulmányokhoz, ex prof es so szeretném hozzátenni Mewman bíboros „Apologia pro vita sua” művében írt tanúságtételét „Az a buzgóság, amellyel a római Egyház megtartotta a cölibátus doktrínáját és szabályát, melyet én apostolinak ismerek el, s az ősegyház számos szokásához való hűsége, melyek nekem kedvesek voltak, mindezek a nagy római Egyház ügye mellett szólnak.” Ezeket a műveket gyakorlatilag elfelejtették, mégpedig annak a vitának a következményeként, mely a fent említett két német tudós között kezdődött el. Érdemes itt egy pillanatra megállni, s megvizsgálni, hogy milyen hatást gyakorolt a jelenkori általános véleményre. Gustav Bickell, szír és héber irodalomra szakosodott innsbrucki professzor „Der Cölibat eine apostolische Anordnung” címmel egy cikket tett közzé a „Zeitschrift für katholische Theologie” folyóiratban. Két, egymást kiegészítő tételt igyekezett kimutatni: 1. Nyugaton a diakónusok és papok számára előírt önmegtartóztatás kötelezettsége nem Siricius pápára, hanem az apostolokra nyúlik visz- sza. 2. Keleten ez szintén ugyanígy megvolt az apostoli időktől, csak a IV. századtól kezdődően e területeken fokozatosan eltűnt. Egy jó év múlva (1879) e tételek publikálása után Franz Xaver Funk tübingeni történelem- és teológiaprofesszortól a „Theologische Quartalschrift” folyóiratban, kétségbe vonva és megtámadva G. Bickell állításait, „Der Cölibat keine apostolische Anordnung” című írás jelent meg. Funk a „kor legkiválóbb teológusainak végkövetkeztetéseire” hivatkozva visszautasítja a cölibátus apostoli eredetét: még ha ténylegesen is nagy számban voltak a klerikusok között cölebszek az első századoktól kezdődően, mindez csupán egy teljesen személyes és szabad választás eredményének tekintendő. Egészen a IV. századig kellett várni, hogy nyugaton az addig meglevő szokás törvénnyé alakuljon át, míg Keleten „az eredetekhez szilárdan hűségesek maradtak”. Funk nézetei nem találtak általános megegyezésre a német tudományos körökben, mégis jelentős befolyást gyakoroltak a közvéleményre, két francia tudósnak köszönhetően. Az egyik Elphcge- Florent Vacandard volt, akinek 1905-ben jelent meg „Etudes de cri-