Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Schneider, Michael - Bolberitz Pál (ford.): A vándoregyház teológiája
40 MICHAEL SCHNEIDER Amit Isten Jézusban el akart mondani a világnak, azt igazában sem világi, sem emberi normával nem mérhetjük, az mindig Isten tette marad az emberben. De Isten tette kiváltja az ember tettét, amivel Krisztus követésére adja magát, s ez jelenti megszentelődését. A követésnek mint életszentségnek a forrása az Emberfia, mint az egyetlen autentikus „teremtés”. Ő az Atya megbízottja, ő foglalta emberi szavakba az Atya üzenetét Azért tudta megtenni, mert emberi alakjában engedelmesen kiüresítette önmagát s a halál elvállalásával lemondott saját szaváról. Magatartása a Szentlélek közvetítésével osztályrésze lett tanítványainak is. A szentek példája mutatja, hogy a követés valójában Krisztus életének magyarázata. Ezért lehet követéséről ilyen értelemben beszélni. A teológia mint követés. Isten magát nyilatkoztatja ki, nem tetteit. A Szentírásban nincsenek „elméleti igazságok”. Isten kinyilatkoztatása egybekapcsolódik az ember élettörténetével, s ebből tudjuk meg azt, hogy mit hallunk Istentől. Ennek ellenére Isten kinyilatkoztató szava nem vész el az egyedi felfogásokban. Pál apostol pl. így ín „Én az Úrtól kaptam, amit közöltem veletek: Jézus, a mi Urunk ... vette a kenyeret és így szólt: Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (lKor 11,23-25). Az apostol érzékelteti, hogy ebben a „hagyományban” együtt van Krisztus, az ő tanítása, az Eucharisztia, az írás és az Egyház. Pál számára a hívő ember élete csak akkor válik Isten ügyének hordozójává, ha a szentségeken keresztül részesedik az Egyház életében. Csak akkor mondhatja, hogy „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gál 2,20). Pálhoz hasonlóan gondolkodott a követésről János apostol és az általa vezetett közösség is, s ennek megfelelően alakították ki teológiai szemléletüket Az első keresztények számára a követés nem hozzáadás volt az evangéliumhoz, hanem annak megélése. Azt is tudták, hogy a követés nem pótolható elméleti gondolkodással és kérdésekkel. A teológia is ott fejlődött ki, ahol magára a hitre reflektáltak és azt mélyítették el. A teológia tehát igazában nem tanítja a követést, hanem abból táplálkozik. A teológia azoknak az embereknek szól, akik a követésben élnek.6 A teológiai létszemlélet. Az Egyházban mindig voltak teológusok, akiknek az élete valóban tükrözte azt a hitben való elmélyülést, amit teológiájukban kifejtettek, ezért a tanúságtételnek kiemelkedő példái voltak.7 Itt valóban „megtapasztalható dogmatikáról” beszélhetünk, 6 G. Gutierrez, Die historische Macht der Armen,1984,75. 7 U.ö, Ex Oriente et occidente, 1996, 375 kk.
