Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Schneider, Michael - Bolberitz Pál (ford.): A vándoregyház teológiája
A VÁNDOREGYHÁZ TEOLÓGIÁJA 39 mának vesszük az embert, a maga élet- és tapasztalástörténetével. Az ilyen kezdeményezés feltételez bizonyos változtatást a lelkiség és a teológia látásmódján.3 Ahogy a műveltség a kultúra szubjektív létmódját jelenti, úgy a lelkiség is a teológia szubjektív oldalának tekinthető, vagyis mint a feladatnak és a szolgálatnak a személyes elfogadása. De ha a lelkiség kiművelése elválik a tárgyi műveltségtől, akkor világidegen, érzelmi beállítottság marad. A lelkiség, a spiritualitás valódisága csak azon mérhető le, ha van benne erő és határozottság, vagyis valóságos problémákkal néz szembe. Tehát a spiritualitás is több, mint a teológia szubjektív oldala. Amennyiben a hit egész útját átfogja, annyiban a teológiai gondolkodás mindent meghatározó tartalmának számít. A lelkiség nem elvont, időfeletti valami, hanem szorosan kapcsolódik az ember életútjának folyamatához. így benne van az „út teológiája” is. Amellett ide tartozik egy lelki érdek is. Ismételten találkozunk hívőkkel, akik életük útjáról úgy beszélnek, mintha az csak külsőleg tartozna hitükhöz. Esti lelkiismeretvizsgálatuk abból áll, hogy megállapítják: vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és a jó elhagyásával. Közben nem gondolnak arra, hogy egész életük az üdvösség története Istennel. Alapvetés. Amikor az úton levők teológiájáról beszélünk, arra gondolunk, hogy a hitnek megvan az objektív tartalma s annak szubjektív befogadása. Az utóbbi nem a tárgyilagosságot akarja csökkenteni, hanem figyelembe veszi az ember konkrét állapotát és lehetőségeit. A kereszténységben a végső probléma nemcsak az, hogy az ember miként emelkedik fel Istenhez, hanem az is, hogy mit tett és hogyan közeledett embertársaihoz. Isten maga tárta fel saját titkát az ember előtt, s ez földi utunk számára azt jelenti, hogy ő mindig felfoghatatlan marad. Közülünk senki sem látta Istent, ezért csak a Fiú, Jézus Krisztus adhatott róla kinyilatkoztatást, s mi is csak általa juthatunk az Atyához (Jn 14,9). De a titok így is megmarad, hiszen Jézus Krisztus valóságát sem foghatjuk fel egészen. Pszeudo-Dionysziosznál olvassuk: „A Fiú, az isteni személy, emberré levésével kilépett rejtettségéből s megnyilatkozott a mi világunkban. De akkor is rejtve maradt, ha megmutatta magát”.4 Vagy más helyen: „Amit Jézus szent emberségéről elmondunk, abban is inkább az van benne, hogy mi nem ő”.5 3 M.Schneider, In: Erbe und Auftrag, 12(1996) 280 kk. 4 Epist. Ill, PG 3,1069. 5 Epist IV. PG 3,1072.
