Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Felkészítés a papságra
65 életünk középpontja, akkor az apostol szavainak vonzáskörében élünk: „Örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek,... mert az Úr közel van” (Fii 4,4). Csakis ebből a liturgikus központból, és csakis ebből kiindulva érthetjük meg, mit is akar mondani Szent Pál apostol, amikor az Újszövetség papját úgy határozza meg, mint „a ti örömötök szolgáját” (2Kor 1,24). Fiatal koromban még voltak olyan vidékiek, akik azt hitték, hogy a papságra készülés lényegileg a misemondás megtanulásából áll. Csodálkoztak, hogy miért szükséges ehhez olyan hosszú idő, mégha latinul is meg kellett ezért tanulni, ami nem volt könnyű. Jó értelemben azonban el lehetne mondani, hogy a papságra készülés tényleg az Eu- charisztia ünneplésének megtanulásából áll. Ám fordítva is lehet mondani, vagyis az Eucharisztia az, ami megtanít bennünket az életre. Az Eucharisztia iskolája az igazi élet iskolája. Annak iskolájába vezet bennünket, Aki egyedül elmondhatta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ami az Eucharisztiát félelmet keltő küldetéssé teszi, az az, hogy kizárólag a pap beszélhet Krisztus „én”-jével. Pappá válni, annak lenni, állandó haladás ennek az azonosulásnak az útján. Soha nem érünk végére, de ha állandóan keressük ezt az azonosulást, jó úton járunk: azon az úton, amely Istenhez és az emberekhez vezet, amely a szeretet útja. Ez az ismérv, ami alapján megítélendő a papságra felkészítés. Fordította: Török József
