Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Niemenn, Ulrich J, - Gál Ferenc (ford.): Depressziósok és öngyilkosok reménye?

38

jelentsen, a reménytelenek nem hagyatkozhatnak csupán másokra. Itt érvényes az, hogy aki elveszítette a reményét, először érezze, hogy másoktól kapott valamit, amivel túljuthat a nehézségeken. Mindenesetre ezek az „adományok” feleljenek meg annak a feladatnak és fáradozásnak, amelyet a depressziósok magukra vesznek. Ezek a feladatok lehetnek kicsinyek, de akkor is fontosnak kell őket tartani, mert csak így erősítik az önbizalmat. Különben a gyógyítás lehetőségét csökkentik. A klinikán pl. a depresszióstól megkívánják, hogy ápolja testét és segítség nélkül táplálkozzék, vegyen részt a sétán és a testgyakorlatokon.

Ruth Cohn, a témacentrikus kezelés elindítója megfogalmazott egy fontos elvet a depressziósok számára: „Ha többet adsz egy embernek, mint amire szüksége van, akkor gyilkosa leszel, ha pedig kevesebbet adsz, akkor tolvaj vagy.” Vagyis a depresszióst sem szabad elkényeztetni sok adománnyal, mert az éppen olyan veszélyes, mintha túl sokat követelnénk. A józan szabály a depressziósnál előidézheti azt az érzést, hogy szabadsága megmarad és őt komolyan veszik. Természetesen a segítőnek kell eltalálni a mértéket, hogy mit, mennyit és mikor ad, illetőleg, hogy mit követel. Szükséges, hogy beleélje magát a beteg leikébe és helyzetébe. Viszont ha a beteg valóban képtelen a cselekvésre, a követelményt el kell ejteni. Nem árt azonban néha rizikót vállalni, hogy kipróbáljuk erőit. Csak így haladhatunk előre.

4. Orvosi-lelkipásztori elvek. A depressziós beteg kezelésében tehát szerepet játszik az adomány és a feladat, ennek hasonlata a teológiában a kegyelem és a szabadság. A szentignáci lelkigyakorlatban hangoztatják ezt az elvet: Úgy bízzál Istenben, mintha minden tőle függne, mégis igyekezz mindent úgy megtenni, mintha minden tőled függne. Ebben az egzisztenciális-dialektikus feszültségben kell alkalmazni a lelkipásztori módozatokat is, jóllehet az alkalmazás nem könnyű. A remény mint természetes erény és mint természetfölötti erény (kegyelmi ajándék) gyakorlatilag nem választható szét. Meg lehet pl. emberileg azt magyarázni, hogy Júdás miért volt olyan kétségbeesett és reménytelen, hogy öngyilkosságba menekült? Péter ellenben megkapta a „könnyek adományát”, tudott bűnbánatot tartani, és Jézus új feladattal bízta meg, ami számára emberi jövőt is jelentett. Pedig előbb mindkettő reménytelennek látszott.