Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Niemenn, Ulrich J, - Gál Ferenc (ford.): Depressziósok és öngyilkosok reménye?
37 3. Lelki segítség azoknak, akik reménytelenek és nem találják az élet értelmét. Ezeknél olyan valamivel kell kezdeni, amiben benne van a „mégis”, az „annak ellenére”. Csak az a kérdés, hogy a reményét vesztett embernek az én-je még olyan erős-e, hogy kibírja a „mégis”-t Goethe mondta: „Aki minden hatalommal dacol, aki nem inog meg és erősnek mutatkozik, az maga mellé állítja az isteneket.” Az az emberkép, amely ezen a követelményen nyugszik: Segíts magadon, Isten is megsegít - meglehetősen önző és nemkeresztény eszménynek látszik. Azonkívül össze is omolhat, ha elveszti az ellenőrzést önmaga felett. A reménytelen ember rászorul egy segítő és vigasztaló „te”-re, egy együtt érző „én”-re, amely az ő gyenge „én”-jét támogatja. Ezt a segítséget az emberieség három dimenziója szerint kell megadni, amit így lehet elképzelni: a. A terapeutának mindig igyekezni kell az alkalmas időt megtalálni. A depresszióban vannak fázisok, amikor egyszerűen hagyni kell, hogy a beteg, panaszkodjék. Közben lehet depresszióellenes orvosságot adni. A jelszó ez: olyan sokat adni, amennyi szükséges, és olyan keveset, amennyi lehetséges. Az orvosság hozzásegítheti a beteget a megfelelő beszélgetéshez, amely általában ne tartson 20 percnél tovább. b. Mind a depresszióssal, mind a reményét vesztettel kellene valamilyen egyezséget kialakítani, amelyben a kezelést és annak módját meghatározzák: mikor találkoznak, a páciens időközben mivel foglalkozzék, milyen testi mozgást gyakoroljon, stb. c. Lehetőleg kialakítani egy társadalmi hálózatot, de a páciens ne legyen kötve régi vagy új problémákkal telített közösséghez. A környezetében találjon legalább két személyt, akikkel nyugodtan beszélhet. Erre nemcsak azért van szükség, hogy egy kis közösségbe integrálódni tudjon. Itt kell megkezdeni az elszigetelődés áttörését, és lehetőséget adni a betegnek, hogy kapcsolatait kiszélesítse. Az élet értelmét a többiekkel való együttműködésben kapja vissza. Ez jó módszer minden reményét vesztett ember számára. Ezekkel azonban még nem válaszoltunk arra a fontos etikai kérdésre, hogy a reménytelen ember hogyan kapja vissza felelősségérzetét és a belső szabadságot. Egy természetes erénytan keretében, amely szerint mindenkinek hasznosítani kell képességeit, hogy a maga és mások számára értéket
