Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Niemenn, Ulrich J, - Gál Ferenc (ford.): Depressziósok és öngyilkosok reménye?
36 Jellemző volt, hogy a megkérdezetteknek csak 8%-a tért ki a vallásos értelemben vett reményre. Legtöbbjüknek eszébe sem jutott a természetfölötti vonatkozás. A halál utáni életről és Isten létéről is csak 10% beszélt Ez a tapasztalati statisztika egybeesik a vallásilag érdekelt kutatók eredményeivel. G. Hole (pszichiáter és evangélikus teológus) is azt írja, hogy az öngyilkosjelölteknél a vallási beállítottság kérdését nem szabad figyelmen kívül hagyni.4 A tübingeni pszichiáter-professzor, W. Schulte, egy cikkében (Hit és hitetlenség) így nyilatkozik: „Az érzéketlenségbe süllyedt depressziósnál nem hat az érvelés. Minden olyan út el van zárva, amelyen lelkipásztori hatást érhetnénk el.”5 E. Ringel a 745 megmentett öngyilkosjelöltről szóló vizsgálódását így foglalja ösz- sze: „A világnézet, az értékrendszer, az értelmesség akkor nem számít, amikor az öngyilkosjelöltnek legnagyobb szüksége volna rá.”6 Itt valójában igazolni látjuk a pszichiáter-professzornak, E Mauznak az elején említett pesszimizmusát a reményt kelteni akaró lelkipásztori beszélgetésekkel kapcsolatban, a depressziósok esetében. Vagyis sok depressziósnál el kell fogadnunk, hogy a pszichoterápiás lelki beszélgetéseknek van határuk, s a szenvedőnek nem mindig honakz enyhülést. A reménytelenség és a kétségbeesés krízisét nem elég szembesíteni a világnézeti értékekkel. Különbséget kell tenni egyrészt a pszichiátriai és lelkipásztori praxis, meg az erkölcsi és lelkipásztori elmélet között, amikor a beteggel reményről akarunk beszélni. Legjobb kezdetnek azt tartom, ha lelkipásztorok és terapeuták igyekszenek a még meglevő valamilyen reményalapból kiindulni. Tehát pl. az előbb említett 29 éves asszonynál meg lehetne kérdezni, hogyan tudna férje vállalatánál segíteni, közreműködni, és csak azután kellene további célokat említeni, pl. a gyermekek jövőjét. Később azután ki lehet térni a házasság vallási motivációjára is. Az 58 éves, rákos fémmunkásnál pedig meg lehetne kérdezni, hogy hol töltötte legjobb szabadságát, s hogyan tudna újra odamenni. Általánosságban ez azt jelenti, hogy az élet értelmét és a reményt meg kell tapasztalni, meg kell élni. A mindennapi életben a reményről való beszéd nem sokat jelent, ha az a hallgatók gondolatvilágától messze esik. 4 G. Hole, Der Glaube der Depressiven, 1977,188. 5 W Schulte, Glaube und Unglaube bei Depressiven, Ev. Theol. 1951,179. 6 E. Ringel, Der Selbstmord, 1953, 144.
