Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Burkle, Horst - Győrffy Andrea (ford.): A remény a különféle vallásokban
24 lósul meg, hogy az ember levet minden evilági függést, kötöttséget. Minél erőteljesebb a külső és a belső elszakadás, annál közelebb jut céljához. Buddha tudta, hogy ennek az útnak a fokozatait nem lehet visz- szaesés és kerülők nélkül elérni. A hagyomány úgy tudja, hogy radikális tanítását az emberek számára elkedvetlenítenek tartotta. Ezért csak az istenek segítségével járhatnak ezen az úton. Vagyis Buddha látta, hogy az általa hirdetett reménynek vannak határai, hiszen az ilyen megváltás biztosítéka csak az ember gyarló természete. Ott sem kevesebbről van szó, ahol a buddhizmusban emlegetett reményt csak átvitt értelemben veszik. Az ilyen remény akkor valósul meg, amikor az ember elfordul minden létbeli kötöttségtől, sőt magát a létet is közömbösnek veszi. A remény egyedül abban áll, hogy az ember a remény alapját is feladja önmagában. Ez a nirvána, vagyis az az állapot, ahol nincs föld, víz, levegő, tűz, nincs végtelen tér, nincs tudat, nincs megkülönböztetés, nincs ez a világ és nincs más világ, nincs nap és hold. Nincs elmenetel és érkezés, nincs megmaradás és elmúlás. Nincs alap, nincs támasz, nincs fejlődés. Ez a szenvedés vége (Udána 8,1). A marxista filozófus, Ernst Bloch ezt az alap nélküli, fejlődés és támasz nélküli állapotot vette célba. Mindezek mögött marad a nirvana boldogsága: egy szabadon lebegő, önmagában álló állapot, amelynek nincs hordozója és amelyben nincs hordozott. Ami marad, az a hallgatás vagy alvás, ahol a semmi minden és a minden semmi. Tárgy és tudat nélküli állapot, ahol a tudatból és a tárgyból csak a boldogság mosolya maradt, s mögötte minden eltűnik. Ez a kozmosz nélküli üdvösség örömhíre - a semmi olyan, mint az ég.5 A szenvedés tehát úgy szűnik meg, hogy elhagyjuk a létünkhöz és egyéniségünkhöz való ragaszkodást. Itt van a különbség a keresztény értelemben vett reményhez mérten, amely „nem csal meg” (Róm 5,5). A keresztény remény nem úgy valósul, hogy fokozatosan lemondunk létünkről és saját én-ünkről. Inkább abból táplálkozik, hogy türelemmel elviseljük a bajokat, a küzdelmet, és ráhagyatkozunk Isten szeretetére, amely „kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). A szentírási értelemben vett remény Istenre támaszkodik, és alapja ott 5 E. Bloch, Das Prinzip Hoffnung, 1959,1482.
