Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Burkle, Horst - Győrffy Andrea (ford.): A remény a különféle vallásokban

25

van, hogy „Krisztus még akkor meghalt értünk, amikor gyengék és bűnösök voltunk” (Róm 5,6).

Keiji Nishitani, a buddhista Kyoto-iskola utolsó nagy képviselője, megpróbálta Jézus önkiüresítését a buddhista szunyata-tan értelmében az önmagáról való lemondás szerint magyarázni. De ez csak olyan áron menne, ha a Fiú önátadásában megnyilvánuló szeretetet valamilyen alapvetőbb mozzanattal pótolnánk. Nishitani szerint Jézusnak teljesen személyes emberségében egy buddhista értelemben vett, minden személyességet elhagyott volt, amit ő „anatman”-nak, vagy „mugá”- nak nevez, s amit „nem-én”-nel vagy „magam-elhagyásával” lehetne lefordítani.6 Aki az ilyen buddhista vallásfilozófiákkal a reményről akar vitázni, annak arra kell törekedni, hogy Krisztus értelmezésében a személyes és a történeti eseményt ne tévessze szem elől. Jézus „önkiüre- sítése” (ekkenoszisz) nem egyéni én-jéről való lemondás volt, hanem engedelmesség az Atya iránt. Azért azt nem szabad úgy értelmezni, mint általános misztikái fogalmat, az önmaga „megsemmisülését”. A buddhista felfogás az, hogy amennyiben saját én-ünktől önmagunktól megszabadulunk és a semmi területére átmegyünk, annyiban találjuk meg magunkat.7 Ezzel szemben a keresztény remény lényege nem bennünk és a magunk kikapcsolásának lehetőségében van, hanem történeti valóságon nyugszik: a Fiúnak az Atyától való elküldésén.

Romano Guardini találóan mutatott rá, hogy Krisztuson kívül a létünkbe senki sem avatkozik be. Tehát nem úgy, ahogy Buddha gondolta, akinél a szenvedéstől való megszabadulás saját én-ünk elvesztése árán érhető el. Továbbá a keresztény remény az Istentől adott teljességre vonatkozik, meg a végső állapotra. Az állandó ciklikus visszatérésben nincs vége a történelemnek. Ott nem a kozmosz és a történelem teljességét, célhoz érését várják, hanem a saját maguktól való megszabadulást, a szenvedéssel telített lét közösségéből való kilépést valamilyen ürességbe.

Csodálkozni lehet azon, hogy a szekularizált nyugaton annyi ember veti reményét Buddha tanába. Úgy tekintik, mint saját erejükből folyó önmaguk fölé való emelkedést. Nem a történelemben működő Isten6 K. Nishitani, Was ist Religion? 1982, 117.

7 U.o. 241